Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 33. (Kaposvár, 2002)

Szántó László: Képviselő-választások Somogyban 1890-1910

somogyi térségekre korlátozódott, még pedig a megye nyugati-észak-nyugati vidékére, ahol a legjelentősebb volt a nagybirtok túlsúlya, illetőleg legrosszabb a birtokos parasztság gazdasá­gi helyzete. Jellemző módon, a marcali és a somogyszili kerületben éppen nagybirtokosok, illetőleg számos uradalom közismert jogtanácsosa, Makfalvay Géza ügyvéd nyert mandátu­mot nemzeti párti színekben. A marcali kerület választói többségének tartós katolikus néppárti befolyásoltságát jelezte Zboray Miklós budapesti ügyvéd folyamatos sikere a századelő vá­lasztásain. A képviselők és jelöltek társadalmi státusának elemzése alapján érzékelhető változásokra mutathatunk rá a korábbi időszakhoz képest. Az alanti táblázat összefoglaló képet ad a választá­sokon indult jelöltek, a nyertesek és vesztesek társadalmi állásáról. 76 Megjegyezzük, hogy átfe­dés van a mandátumot elnyerők és a vesztesek számadatai között, ugyanis néhány képviselő időnként vesztesen hagyta el a politikai küzdelem színterét. Sajnos, a vesztes jelöltek hatodáról nem sikerült közelebbi adatokat feltárni, miután a helyi lap, illetve lapok csak a neveiket közöl­ték választási tudósításaikban, továbbá egyéb forrásokban sem leltük fel a neveiket. A képviselők és jelöltek társadalmi -foglalkozási megoszlása, 1892 -1910 Arisz­Föld­Tiszt­Ügyvéd Pap Egyéb Honvéd­Gazdáik. Isme­Összes tokrata birtokos viselő érteim. tiszt fóldm. retlen Képviselőik 2 6 4 11 1 2 3 29 Vesztesek 2 3 7 15 2 8 ­4 8 48 Összes 4 9 11 26 2 8 2 7 8 77 A nagybirtokos arisztokrácia eben az időszakban már alig-alig vállalt közvetlen szere­pet a képviselői mandátumokért folyó küzdelmekben, mert e réteg vezető somogyi reprezen­tánsai is úgy ítélték meg, hogy a velük szoros kapcsolatban lévő, többnyire közép- és kisbirto­kos úri családokból származó ügyvédek és tisztviselők megfelelően képviselik politikai érde­keiket az országgyűlés képviselőházában. Ezért, valamint a helyi gazdasági és közéletben betöltött növekvő szerepe miatt, egyértelműen az ügyvédség játszotta a legaktívabb szerepet a választási küzdelmekben. Mind a képviselők, mind a vesztes jelöltek több mint egyharmada vagy gyakorló ügyvéd a választási fellépése idején vagy pályafutása nagyobb részében ezt a foglalkozást űzte. A nemesi eredetű, úri státusú földbirtokos réteg közvetlen politikai szerepvállalásának mértéket a fentieknél nehezebb megbecsülni. A számokból kitűnik, hogy többnyire sikeresen szerepeltek a választási küzdelmekben, s így a képviselők ötöde közülük került ki. Ide kíván­kozik a megjegyzés, hogy többségük az ezerholdasok közé tartozott. A középbirtokos réteg szerepe azonban ennél jelentősebbnek értékelhető, amennyiben figyelembe vesszük az ügy­védek és tisztviselők nem jelentéktelen hányadának földbirtokos státusát is. Tovább lépve rögzíthetjük, hogy az egyéb értelmiségi foglalkozásúak, például újságírók, tanárok és papok nem játszottak különösebb szerepet, legalább is Somogyban s általában vesztesen kerültek ki a választási harcból a többnyire fővárosi illetőségű értelmiségiek. Az 1900-as évek első évti­zedeiben fellépő új, sikeres politikai erő, a kisgazdamozgalom „saját embereivel" vett részt a választási harcokban, és Somogy megye esetében meglehetős sikerrel. 76 A választásokon fellépett személyek társadalmi státusáról, foglalkozásáról a helyi és az országos lapok közlemé­nyein túl az egykorú országgyűlési almanachok, valamint különféle helytörténeti kiadványok szolgáltak alapvető forrásként.

Next

/
Oldalképek
Tartalom