Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Borsa Iván: A somogyi konvent oklevelei az Országos Levéltárban 1401-1420 (Forrásközlés) (Hetedik közlemény)

gyermekeik, atyafiaik (fratres) között Ozthopan birtok felosztása miatt perek és vi­szálykodások (contentiones) voltak, most őket mind öröklött, mind szerzett (acquisitis), vásárolt, királyi új adományul kapott birtokot így osztották fel örök érvénnyel: Kezd­ték északon egy réten annak a teleknek a végében, amelyet Domokos fia: Dénes és Desew fia: András Márk fia: Miklós fia: Mihály részéből adott Pethew fiainak és itt a régi határjelet megújították. E határjeltől (méta) a telek mellett nyugatról dél felé ha­ladva elérkeztek a telek sarkáig (angulum), ahol a régi jelet megújították. Innen keve­set déli irányba menve elérkeztek egy cseresznyefához (arboris cerasii), ahol földjelet halmoztak fel, ezután kevéssé délkeletnek fordulva (girandó) és nem messze új földje­let találtak (metam terream de novo recepissent). Innen ugyanebbe az irányba menve két diófa közt földjelet emeltek. Innen ugyanebbe az irányba keveset menve elhagyott telkeket találtak, s ismét földjelet hordtak össze (agregassent), amely jel a telkeket az alattuk levő kertekkel és kaszálókkal kelet felé Pethew és Endre, nyugat felé pedig Domokos és Desew (részét) választja el. - Innen dél felé a falu utcáján (in vico seu piatea) haladva elérkeztek egy kis árokhoz, amelyben esős és nedves időben (tempore pluviali et aquoso) víz szokott állni, és amely Domokos fia: György fia: Péter meg Miklós fia: Péter fia: Demeter telkei között van, és az árkot határjelként meghagyták és az utcának (platee) mindkét oldalán az említett utolsó földjeltől - mind a keletin, mind a nyugatin - levő telkek kertekkel és kaszálókkal Domokosnak és Desew-nek jutott osztályrészül. - Innen Péter és Demeter saját telkei és kúriái között keletnek fordulva ezek kapui (porta) előtt földjeleket tettek (aggregasseni), amely ezeket elvá­lasztotta. - Innen a falu utcáinak és útjainak (medio platee et vie) közepén kelet felé jókora távolságot menve az út két oldalán határjeleket (signis metalibus) elhelyezve a falu végén az út két oldalán megújítottak. Ezek a határok az ároktól kezdve a megújí­tott kettős határjelig elválasztja északon Domokos és Desew utódainak telkeit, trágyá­zott földjeit és teleknek alkalmas földjeit, dél felé pedig Pethew és Endre(!) részét, kivéve az Ozthopan-ból Bw faluba vezető közút (via publica) két oldalán levő négy jobbágytelket, amelyen Balogh Pál, Ferenc szabó, Ban Péter és Wayde különleges módon laknak (residentias facerent speciales), ezek a telkek Domokos utódainak ju­tottak. - Innen dél felé kanyarodva elegendő (competenti) távolságra menve elérkez­tek egy régi határjelhez, ahol állítólag (asseruissent) diófa-liget (dumum arboris nucis) volt, s azt megújították. - Innen nyugat felé kanyarodva egy régi határjelet megújítván másik régi földjelhez érkeztek, amelyet szintén megújítottak; innen kissé (parumper) dél felé kanyarodva szántóföldek végében földjelet megújítottak, amely dél felé Do­mokos és Desew, észak felé pedig Pethew és Endre(!) utódainak földjét választotta el. - Innen tovább nyugat felé egy végeivel délnek és északnak nyúló hat hold (sex iugera usualia) - vagy akörül - szántóföldhöz értek, amely Domokos utódainak jutott az Ozthopan-ból Jad faluba vezető régi útnál, amelynek mindkét oldalán földjelet emel­tek. - Innen ezen az úton dél felé kanyarodva annak mindkét oldalán kettős földjelet emelvén egy réthez értek, amelyen átmenve a rét oldalában levő régi földjelet megújí­tották. Itt keletnek fordulva egy kúthoz (puteum) érkeztek a rét fejénél. - Innen tovább keleti irányban meg nem művelt és bozótos (spinosa) részen továbbmenve, régi föld­jelet megújítva szántóföldek végében másik régi határjelhez (méta), amelyet megújí­tottak. Innen szántóföldek között egyenesen keletnek menve régi nagy úthoz értek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom