Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Borsa Iván: A somogyi konvent oklevelei az Országos Levéltárban 1401-1420 (Forrásközlés) (Hetedik közlemény)

összehíván a szomszédokat és a határosokat a felperesek, valamint az alperesek megbí­zottai: László, Ambrus és János jelenlétében - így osztották fel: A birtok keleti része egy északon elhelyezett jeltől délnek haladva a (birtok) határáig, az ezen a soron lakók a jobbágykertek mögött levő szántóföldekkel, valamint a nyugati soron délfelé a középső telekig vagy kis határig (sew parvum metale) János fia: Máté telkétől Mihály deák telké­ig, a határjelig ugyancsak a telkeik mögött levő szántóföldekkel a felpereseknek jutott; a soron levő többi telek hasonlóképpen a szántóföldekkel és kaszálókkal (fenilibus) bizo­nyos jelekig pedig az alpereseknek. - A falu végén (in fine vilié) délen az alperesek földje mellett két kötélnyi a felpereseké, az emellett levő szántóföld a Zelesreth nevű kaszálóig (fenetum) és Kwthfew az alpereseké; a Kwthfew-höz tartozó dűlőben levő szántóföldek és a Mochola (nevű) nádas az alpereseké. A Holladtykus nevű föld mellett északra levő, három és fél kötélnyi - vagy kevéssel több - a jelig (signum) a felpereseké; ettől a másik jelig levő két és fél kötélnyi föld az alpereseké, az emellett levő kaszáló (fenile) a felpereseké. - A Zelesreth nevű kaszálótól keletre két út között levő föld két felé, a keleti az útig a felpereseké, a nyugati az említett kaszálóig az alpereseké. - A Sos föld kétfelé, az észak felé eső hat kötélnyi a felpereseké, a dél felé eső az alpereseké. - A Rakathyazel nevű föld hat és fél kötélnyi keleti fele a rétig a felpereseké, a nyugati ugyan­akkora Maroth-i Péter fia: Miklós határáig az alpereseké. - A dűlőkben levő föld - a körte határjel közelében - kétfelé, a kelet felé eső az útig a felpereseké, a nyugati pedig a tüskés bozótig (spinetum) az alpereseké. - A másik Rakathyazel kétfelé, az északi ­kevéssel több hat kötélnél - a felpereseknek, az ugyanakkora déli az alpereseké. - A Hoziw (nevű) kaszáló mellett nyugatra levő föld kétfelé, a hat kötélnyi föld dél felé a felpereseknek, ugyanakkora északon a jelig (signum) az alpereseknek. - Előző mellett nyolc kötélnél valamivel kevesebb föld kétfelé, az északi a felpereseknek, a déli az alpe­reseknek. - Az ettől nyugatra levő föld nyugati fele a felpereseké, a keleti az alpereseké. - A Petescasnoka föld két kötélnyi keleti fele a felpereseké, a nyugati az alpereseknek. Az ettől nyugatra levő föld nyugati fele a felpereseké, a keleti az alpereseké. A nagy úttól nyugatra levő öt és fél kötélnyi föld déli fele Hollodtykus földjéig a felpereseké, északi fele ugyanaddig az alpereseké. - Moxa föld két kötélnyinél valamivel nagyobb földje a felpereseknek, ugyanakkora keleti fele a Huziw kaszálóig az alpereseké. - Maxa másik, három holdas földjén a keleti a felpereseknek, a nyugati az alpereseké. - Kezepdulefeld két és fél - vagy kevéssel több - déli része a felpereseké, ugyanakkora északi része az alpereseké. - A másik Kwzepzel föld hat és fél kötél vagy valamivel nagyobb déli fele a felpereseknek, ugyanakkora északi része az alpereseké. - E fölött keletről három kötél­nyi vagy valamivel több északi része a felpereseké, a déli az alpereseké. - Az [...] előtt levő szántóföldekből hat kötélnyi északon a felpereseknek, délen ugyanannyi az alpere­seknek. Ugyanennek a nyolc és fél kötélnyi részének fele délen a felperesek földjéig a felpereseknek, az északon Bar falu végéig (finem) az alpereseknek. - E földek dűlőiben (in diverticulis) nyugat felé hat hold föld, melynek déli része a felpereseké, északi az alpereseké. - A nagy út mellett nyugat felől nyolc kötélnyi vagy kevéssel több föld déli része a felpereseké, az északi az alpereseké. - Sármelléke föld 12 kötélnyi, déli része a felpereseknek, északi fele Vrs birtok határáig az alpereseké. - E rendben levő (in eodem ordine) föld egyik fele északon a felperesek földjéig nekik, délen a jelig (signum) az alpereseknek. - Ugyanebben a rendben 12 kötél föld déli része a másik Tykus-ig a felpe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom