Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)
Szabó Bálint: A szovjet-jugoszláv viszály következményei egy funkcionáriusi értekezlet tükrében
tárról szeretnék szólni. Ismeretes az, hogy a határon túli Góla község milyen közel van a határhoz. Állandóan lehet hallani mindennap egy erős zenekar játékát. Ezzel azt akarják elérni, hogy elhitessék a mi dolgozóinkkal, hogy milyen jól élnek, s ugyanakkor eltitkolják azt a nyomorúságot, miben sínylődnek. Szeretném, ha az alapszervezetek figyelmét felhívnánk erre a megtévesztésre. " m Huszár Dezső is visszaemlékezett arra, hogy a somogyudvarhelyiek a túloldali Zsdála jugoszláv határőrlaktanyájának irányából gyakran hangos zeneszót hallottak. Úgy emlékezett azonban, hogy ez inkább 1953 után voltjellemző. (Igaz, Huszár csak 1953-ban költözött át Szentáról Somogyudvarhelyre, a korábbi eseményekről ismerőseitől tudott.) 0 egyébként nem a propagandának, hanem a jugoszlávok víg temperamentumának tulajdonította az egészet. Lengyel Kálmán is figyelmet fordított a különböző testületek tagjai közötti ellentétekre. Bár nem rendőrök és határőrök, hanem vasutasok és határőrök vonatkozásában: „...Gyékényesen a vasutas csoport és a határőrség között éles ellentétek vannak. Most a napokban pl. ment az állomás felé egy határőr, s ott kint volt az állomásfőnök kutyája. A határőr elkezdte simogatni a kutyát s beszélgetett vele (sic!). Erre kiment az állomásfőnök s behívta a kutyát azzal, hogy gyere be, ne barátkozz ilyen bakákkal. Ezt az ügyet meg kellene vizsgálni. " m Az önmagában inkább mulatságos, mint komolyan veendő eset egy általános problémára is ráirányíthatja a figyelmet. A Lengyel előtt felszólaló rendőrségi kiküldött, Dudra, bántó hangnemben beszélt a fecsegő vasutasokról. A határőrök és rendőrök közötti ellentéteket megpróbálta ugyan bagatellizálni, de elismerte, hogy korábban előfordultak konfliktusok. Farkas Ferenc is említette, hogy a különböző fegyveres testületeken belül szakmai „sovinizmus" uralkodott. Olyan esetről is beszámolt, hogy egy „kék" államvédelmis nem volt hajlandó tisztelegni a néphadsereg magasabb rendfokozatú tagjának. A fegyveres testületek öntudatosabb tagjainak lekezelő magatartása a - fegyvert nem viselő - vasutasokkal szemben nyilván fokozottabban érvényesült, mint egymás közt. A vasutasok pedig - korlátozottabb lehetőségeiknek megfelelően - a maguk módján viszonozhatták a sértéseket. Akármilyen feladatok adódtak is a határvidéken, az ellentétek nem könnyíthették meg a közös munkát. A további három hozzászóló közül még egy Flortinc vezetéknevű egyén szolgált a viszály szempontjából egy érdekes adalékkal. Előbb a horvát nyelv használatának a pártmunkában és más területeken várható előnyeiről beszélt. A népnevelő munka kapcsán megemlítette, hogy „agitálhatnának a délszláv nyelvű népnevelők horvátul. Ez nagyon fontos a határ lezárásával kapcsolatban ". Majd Flortinc váratlan fordulattal élve a következő észrevételt tette: „A vízvári lakosok a határőrök felé azzal gúnyolódnak, hogy feléjük horvátul beszélnek, amit azok nem értenek meg. " I26 Látható, hogy a horvát nyelv használata a hatalom képviselői számára nem minden esetben volt kívánatos. 124 Uo. 125 Uo. 126 Uo. 239. p.