Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Szabó Bálint: A szovjet-jugoszláv viszály következményei egy funkcionáriusi értekezlet tükrében

légkörben - az közölhető, ami a párt lapjában megjelenik. Helyesebben mondva: Ami ott megjelent, az közölendő! A nyilvánvaló propagandacélok mellett is indokolt a kérdés, hogy ténylegesen történtek-e - a már említett - kisstílű akcióknál súlyosabb esetek. Huszár Dezső válasza határozott igen. Somogyudvarhelyi ismerőseitől ő halálesetekről is értesült. Ezeket azonban nem a titoisták magyarországi tevékenységéhez kapcsolta, hanem a határsértési kísérletek következményeihez, és a két oldal határőreinek feltételezett csetepatéihoz. Elm mdása szerint a somogyudvarhelyiek hetente hallották a határon leadott rövid sorozató.; hangját. Úgy tudták a falubeliek, hogy a lövöldözés kétirányú. Néha a szomorú következményekkel is szembesültek. A viszály évei alatt többször is előfordult, hogy a határőrök lovas kocsin fekete ponyvával letakart holttestet szállítottak - a határról jövet - a falun keresztül. Az áldozatok kilétéről azonban nem árultak el semmit. Akadhattak köztük lelőtt határsértők, mivel sokan próbálkoztak disszidálással. A csempészek mellett ők is áldozatul eshettek az éber határőrök golyóinak. De a fegyveres szolgálatot teljesítők is eleshettek a lövöldözésekben. Azt azonban Huszár Dezső kategorikusan kizárta, hogy beszivárgó jugoszláv diverzánsok, UDBA ügynökök megöléséről lett volna szó, illetve, hogy ők öltek volna meg valakit. Volt horthysták akcióinak lehetőségét végképp kizárta. Huszár beszámolója elsőre ellentmondásosnak tűnhet. Az incidensekről nem rendelkezett közvetlen tapasztalatokkal, mégis ismerni véli jellegüket. Tudott a rendszeres határsértésekről, ennek ellenére kijelenti, hogy diverzánsok, ártó szándékú jugoszláv ügynökök átdobásáról nem volt tudomása. Mindez azonban nem a talpig becsületes és szavahihető pedagógus hibája. A személyes tapasztalatok és a hivatalos propaganda súrlódásai, a veszélyérzet és a túlélési vágy sajátos tudatállapotot idéztek elő a határvidék korabeli lakóinál. A hivatalos nyilvánosság a titoista veszély szólamaitól harsogott. A határ közelében élők - helyzetükből adódóan - tisztában lehettek a propaganda túlzó voltával és egyoldalúságával. A mindennapokat mégis könnyebb volt elviselni - a hatalom mindenre kiterjedő figyelme mellett -, ha a formális engedelmességen túl gondolataikban is elnyomták az ellenkezés hangját. Az önazonosság megőrzésének egyetlen módja „az egyik fülön be, a másikon ki" viszonyulás maradt. Jellemző, hogy Huszár nem emlékezett az antititoista propaganda tartalmára. Pedig az munkahelyén, az iskolában is gőzerővel folyt. Elmondása szerint a határőrök az osztályfőnöki órák gyakori vendégei voltak. A kanizsai parancsnokság megbízottai tartottak eligazító foglalkozásokat a tanulók számára. A „pártfogás" alól, természetesen, a többi határvidéki iskola sem mentesült. Mindez mégsem érte el minden diáknál a kellő hatást. A vezető pedagógusnak tudomása volt egy berzencei fiú esetéről, aki félévkor a rossz bizonyítvány következményei elől próbált meg Jugoszláviába szökni. A propaganda viszonylagos eredménytelensége a kivitelezés alacsony színvonalának következménye volt. A fegyveres testület tagjai rendszerint központi anyagot ismertettek, melynek tartalmával esetenként maguknak is gondjaik akadtak. Huszár Dezső saját fülével hallotta egy hat elemit végzett alezredes produkcióját. Az előre megírt ünnepi beszédben említés történt a jakobinusokról. A tiszt előadásában viszont „japán kubikos" (sic!) hangzott el. A felnőttek tudatára nem is a propaganda, hanem sokkal inkább a megfélemlítés hatott. A „kék" AVH tagjai is gyakori látogatók voltak a határvidék falvaiban. Arra