Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Récsei Balázs: A kéjelgésügy és szabályozása Somogy vármegyében a dualizmus második felében

érkezők beiratkoznak, a távozók pedig kijelentkeznek" }

% A kaposvári kéjelgésügyi szabályrendelet megengedi a magánkéjnők működését, ám csak magánlakásokon. Azt, hogy a városi rendőrkapitány ezt teljesen figyelmen kívül hagyta, és a szállodai kéjelgést bevett gyakorlatként tárgyalja, úgy értékelhetjük, hogy a prostitúciós szolgáltatásokra igényt tartók kielégítését jóval fontosabbnak tartották, mint a városi statútum rendelkezéseinek betartásából származó, és a legális kínálati piac szűkösségéből adódó nehézségeket. Dr. Stecz szerint két szobalány alkalmazását, akik egyben bejegyzett magánkéjnők, „kell tűrni a kényesebb igényű férfi közönségre tekintettel annyival inkább, mert az intelligensebb közönség a jelenleg fennálló 2 bordélyházat nem látogatja". A szállodában űzött prostitúció fenntartását javasolja, mivel „a kérdést tehát addig mig valami pénzes vállalkozó tisztességesebb, a kor igényeinek megfelelő bordélyházat nem létesít, másként megoldani nem tudom" }

9 A bordélyházi kéjnők kiszolgáltatottságát mutatja az a valószínűleg nem ritka probléma, mely a marcali bordélyügyi viszonyokba enged némi bepillantást. Hiába szólt az 1882. évi 220. számú vármegyei szabályrendelet 19. és 20. paragrafusa a kéjnőknek a tulajdonukhoz és személyes szabadságukhoz való jogáról,

20 ha ezt a gyakorlatban vajmi kevéssé tudták betartani, főleg akkor, ha nem is ismerték a rendelkezést. Egy Szalay nevű marcali kórházgondnok sem tudhatott a kéjnőket védő paragrafusokról, mikor az alispántól kért 1892-ben felvilágosítást, mert a helybeli bordélyosok azzal is saját üzletükbe próbálják rendszeresen visszaterelni a kórházba került kéjnőket, hogy ruháikat és egyéb személyes holmijukat nem adják ki. Ha nem sikerült a kórházban elhalt illetőségét megállapítani - és ez a marcali kórházban elhunyt kéjnőknél is előfordult akkor az intézménynek kellett a temetési költségeket állnia. A derék gondnok a kórházban elhalt kéjnőknek a bordélyosnál maradt ingóságait akarta volna legalább a végtisztesség megadásához áruba bocsátani. Az alispán felhívta a kórházgondnok figyelmét a statútumra és leszögezte: „Nem engedhető meg hogy a bordélytulajdonos a kórház belterületén a felgyógyult és kimenő leányra várakozzék, hogy ottan a vissza menetel végett erőszakoskodjék"'.

21 Egyelőre kevés adattal rendelkezünk a vidéki bordélyházakról, köztük a nagyatádiakról is. Mindenesetre 1909-ben itt is napirendre került új bordélyok létesítése, ám Szabó Ferenc és társai nem nézték jó szemmel, hogy a helybeli Horváth Gáborné és a csurgói Törösi Istvánná is egy-egy üzletet akart nyitni a Petőfi utcában. Tiltakoztak ellenük előbb a főszolgabírónál, majd másodfokon az alispánnál. Mivel mindkét fokon jogszerűnek minősítették a bordélyházak elhelyezését és működését, így a protestálok a belügyminisztériumig vitték az ügyet. A minisztériumban alapos mérlegelés után jóváhagyták a Nagyatádi járás főszolgabírájának engedélyező határozatát, „mert a szóban forgó határozatok sem törvényt, sem egyébb fennálló jogszabályt nem sértenek, miért is azok megsemmisítésére törvényes ok nem forog fenn".

21 A Petőfi utcai bordélyok működése felett valószínűleg hamarosan napirendre tértek a helybeliek, 18 Uo. 19 Uo. 20 Megyei Híradó, 1882. 29. sz. 1-2. p. és 30. sz. 1. p. Idézi Récsei i. m. 334. p. 21 SML alispáni i. 5367/1892. 22 SML alispáni i. 5505/1911.