Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 32. (Kaposvár, 2001)

Kaposi Zoltán: A magyarországi nagybirtokrendszer változásai (1700-1945)

gróf Hunyady család simongáti uradalmát, mintegy 40 000 holdas nagyságrendben; de említhetnénk a középbirtokos sárdi Somssich Miklós esetét is, aki úgy építette ki uradalmát, hogy folyamatosan felvásárolta a Somogy megyében lévő Sárd és Gige körüli kisebb-nagyobb földdarabokat a korabeli résztulajdonosoktól (Berzsenyiektől, Noszlopyaktól, Thulmonoktól stb.), s ezzel összességében csaknem 15 000 holdas, nagyrészt allodiális nagybirtokhoz jutott, s ezeken országos hírű - electoral negretti juhtenyésztést folytatott. Batthyány Fülöp herceg kanizsai uradalmának vizsgálata során viszont azt figyelhettük meg, hogy az uradalom földesúri kézben lévő része szinte folyamatosan fogyott a XIX. század első éveitől: ott a területiség alá volt rendelve a pénzjövedelem fokozásának: a herceg az 1830-40-es években szívesen eladogatta városi telkeit azért, hogy az igen módos kereskedők és boltosok letelepedhessenek, s neki a fundusok használatáért igen komoly bért fizessenek. A hercegnek volt ugyan egy 2000 holdas majorsága, ám a 13 000 holdas nagybirtok egyre nagyobb részét használta a város népessége, ami a herceg egyik legfontosabb bevételi forrásává vált az idők során, tekintve, hogy Kanizsa módos kereskedők által lakott hellyé vált. Érdekes eleme ennek az átalakulási folyamatnak, hogy a herceg tudatosan csinálta mindezt, egy olyan időszakban, amikor a földesurak inkább ragaszkodni szoktak földjeikhez. II.6. Az életvitel és az egyéni ambíciók hatása az uradalmi rendszerre A családi, avagy az egyéni életvitel nagyon sok esetben módosíthatta a klasszikus nagybirtokrendszer területi határait, s új keretek közé szabhatta az addigi gazdálkodási gyakorlatot is. A nemesi és az arisztokrata életvitel tipikus jelensége volt a XVIII-XIX. század fordulója felé a különböző mértékű adósság felhalmozása. A megyei intabulációs jegyzőkönyvek szakirodalmi szintű elemzései Somogy megyétől Hajdú vármegyéig arról tanúskodnak, hogy szinte alig volt olyan nemes ember, akinek ne lett volna jelentősebb adóssága, hitelfelvétele. Ezek a hitelek kezdetben csak megkeserítői voltak a nemesi létnek, egy idő után viszont radikálisan szűkíthették a tulajdonos mozgásterét. A híres, nagyobb példák a szakirodalomból közismertek. Ilyen volt például gróf Széchenyi István esete, akinek adóssága 1828-ban már meghaladta a 200 000 forintot, ugyanakkor éves jövedelme 55-60 000 forint felé járhatott, s nem véletlen, hogy az addigi hitelező bankja, a bécsi Arnstein und Eskeles megtagadta egy újabb, 10 000 forintos kölcsön nyújtását (egész Magyarország nagy szerencséjére, hiszen ez a csalódás késztette a grófot híres munkájának, a Hitelnek a megírására). Ugyanennek a kornak volt híres eseménye a nem akármilyen karriert befutó Grassalkovich família adósságfelhalmozása, ami elsődlegesen a Grassalkovich II. III. Antal nevéhez kapcsolódott. Az olyan esetekben, amikor az illető arisztokrata már nem tudta visszafizetni a felvett hiteleket, zárgondnokot neveztek ki a birtok élére, aki irányította a gazdálkodást, megpróbálta lefaragni a kiadásokat, s ugyanakkor alaposan lecsökkentette az adós életszínvonalára fordítható pénzek nagyságát, legtöbb általunk ismert esetben csak igen kevés pénzt hagytak személyes életvitelre. Ha ez sem segített, akkor szükségessé vált a birtokok egy részének vagy esetleg az egésznek az eladása, a megfelelő jogi út betartásával: uralkodói engedélyt kellett szerezni az értékesítésre, meg kellett hirdetni, egy évet kellett várni a rokonsági elsőbbség bejelentésére, majd pedig el lehetett adni a földeket. Igen sok birtok cserélt gazdát az 1830^1-0-es években