Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)

Borsa Iván: A somogyi konvent oklevelei az Országos Levéltárban (Forrásközlés) (Hatodik közlemény) 1381-1400

Átírta és megerősítette Zsigmond király 1397. október 23-án kelt privilégiu­mában. DL 8176. (NRA 629-7.) Rövid kivonata: Zsigmondkori oklevéltár I. 4513. 542. 1396. szeptember 3. (dorn. p. Egidii). A somogyi konvent előtt megjelent egyfelől Vgal-i István fia: János, másfelől pedig Toruey-i Ugrin fiának: Lászlónak leánya, aki Baraty-i László fiának: Péternek felesége, a maga valamint gyermekei: László, Margit és Márta nevében is szavatosság­gal, az alábbi bevallást tették. János a Cozma birtokon levő teljes birtokrészét az általa és elődei által birtokolt határok között átadta (dedisset et assignasset) Dorottyának és utó­dainak, aki viszont mentesítette (reddidisset et commisisset expeditum) Jánost a Cozma birtokon levő vásárolt és zálogként kezén levő birtokrészekből neki járó rész kiadása felől; ezt a birtokátadást a konvent előtt is megtette. Dorottya asszony pedig kijelentette, hogy ezzel kapcsolatos minden oklevelét - kivéve a Toruey-i László, Ugrin fia: László és fia: Antal által tett bevallást tartalmazókat - érvénytelenítette. Átírta Zápolyai István nádor 1495. május 27-én kelt privilégiumában. DL 101214. (Batthyány es. lt., Acta antiqua 3-2-Kozma-6.) 543. 1396. szeptember 16. (3. die exaltationis Crucis) A somogyi konvent jelenti Zsigmond királynak, hogy 1396. augusztus 29-én kelt levelére (540. sz.) Tard-i György királyi emberrel maguk közül János fráter papot küldték ki, akik visszatérve egybehangzóan jelentették, hogy a Kereszt felmagasztalá­sának ünnepén (szept. 14.) Somogy megyében nemesek és nem nemesek között vizs­gálódva megtudták, hogy minden úgy történt, ahogy neki elmondták. Papíron, a hátlapra nyomott pecsét darabkáival. DL 101937. (Batthyány es. lt., Acta antiqua 2-40-11.) 544. 1397. január 7. (2. die epiphaniarum) Wysegrad. Zsigmond király a somogyi konventhez. Küldjék ki tanúbizonyságukat, akinek jelenlétében a kijelölt királyi emberek egyike vezesse be Marchaly-i István fiait: Péter, Miklós temesi ispán és Dénes mestereket, továbbá az említett István mester fiának: Jánosnak fiát: Györgyöt - a nevükben előterjesztett kérésre a Somogy megyei Byze nevű birtokba -, amely az ő különös kegyéből (per nostram gratiam specialem) és Byze-i Tamás fia: néhai Péter bevallása alapján annak halála után jogszerűen háram­lóit (iuridice redundata) rájuk és kezükön is van - vezessék be és iktassák részükre, az esetleges ellentmondókat pedig idézzék jelenléte elé. Kijelölt királyi emberek: Gom­ba-i Pál, Mykla-i Imre fia: Lőrinc, Jakab fia: István vagy Mihály fia: Pál. Átírta a somogyi konvent 1397. július 8-án kelt privilégiumában, melyet Zsig­mond királynak 1406. január 25-én kelt oklevele tartott fenn. DL 7572. (NRA 648-68.) Kivonat: Zsigmondkori oklevéltár I. 4599. 545. 1397. január 25. (in convers. Pauli). Wyssegrad. Zsigmond király a somogyi konventhez. Gadan-i Mihály fiai: Mihály és János, Jakab fiai: Péter és János, - ugyanottani Egyed nevében is - panaszt tettek, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom