Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)

Szabó Bálint: Somogy megye felsőbb párfórumainak szerepe a szovjet-jugoszláv viszályban 1948 és 1951 között

sem lehet az előadásokhoz. Nem csoda, ha ilyen szervezetlen és gyenge pártéletnek, ilyen események a következményei. Nekünk nem mindegy, hogy Jugoszlávia hol áll, mert ott Titóék kezében van a hatalom és természetesen a jugoszláv nép arra halad, merre vezetik. Nekünk elemi érdekünk, hogy Jugoszlávia minél előbb kigyógyuljon ebből a hibából. Nekünk az eseményekből tanulni kell, kritikát kell gyakorolnunk mun­kánk felett, mert ez a mi erőnk, ez az irányvonal viszi majd előbbre a népi demokráciát. A munkás-paraszt szövetséggel kapcsolatban - állapítja meg Szőnyi elvtárs - az állásfoglalásunk a következő: A munkás-paraszt szövetség azt jelenti, hogy ezután nem a tőkés, a bankár, a földesúr vezeti a parasztot, hanem az ipari munkássággal halad együtt, annak a vezetését fogadja el. Az urak, a múlt vezetése és a jövő, a szocializmus­hoz való vezetés közül reméljük, hogy megtalálja parasztságunk a helyes megoldást. Szőnyi elvtárs rátért a Népfront szerepére is. Nem a Népfront vezeti nálunk a pártot, hanem fordítva, pártunk soha nem fog beleolvadni a Népfrontba, pártunk min­denkor megfogja tartani önállóságát, függetlenségét. Erről biztosít bennünket kiváló és szeretett vezérünk, Rákosi elvtárs. " Nagy Imre felszólalása az 1951. december 9-ei megyei pártértekezleten „Pártunk Politikai Bizottsága nevében szeretettel üdvözlöm a Somogy megyei pártszervezetek küldötteit. A pártkonferencián a megye küldöttei mérlegelik eddigi eredményeiket és feltárják a hibákat, és a pártdemokrácia elvi alapján megválasztják az új vezetőséget. Pártunk kongresszusa meghatározta és kijelölte Pártunk minden szervezete és minden párttag számára azokat az irányelveket, melyeket tevékenységünk során min­den területen vezérfonalként kell használni. Ma az a feladatunk, hogy úgy végezték-e a munkájukat az elvtársak, ahogy ezt a Központi Vezetőség és Rákosi elvtárs minden kommunistától elvárja. A pártszerű, bátor, határozott, valóban bolsevik kritika, önkritika a leghatéko­nyabb eszköz, amelynek helyes alkalmazásával a pártszervezet, de minden kommunis­ta, a mai pártkonferencia fel tudja tárni azokat a hibákat, amelyek a munkában jelent­keznek, és ki tudja javítani menet közben ezeket a hibákat. Örömmel látom, ezen a téren a Somogy megyei pártszervezetek munkájában komoly előrehaladás van. Párt­szerű kritika hangzott el a felszólaló elvtársak beszédeiben, és jó úton vannak afelé, hogy a bolsevik kritika, önkritika bátor alkalmazásával, minden nehézség ellenére, megoldják az előttünk álló feladatokat. A beszámoló és az elhangzott felszólalások, valamint a saját tapasztalataim alapján engedjék meg, hogy néhány fontos kérdésre felhívjam az elvtársak figyelmét, melyeknek területén meg kell javítani a pártmunkát Somogy megyében ahhoz, hogy meg tudják oldani azokat a feladatokat, amelyek a Somogy megyei pártszervezetek és párttagjaik előtt nap, mint nap felmerülnek. Az én meglátásom szerint három területen mutatkozik gyenge láncszeme a mun­káinak Somogy megyében. 1.) A pártépítés és pártszervezés terén. Miben nyilvánul ez meg, elvtársak?

Next

/
Oldalképek
Tartalom