Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 31. (Kaposvár, 2000)
Lagzi István: A Magyarországon internált lengyel katonák evakuációja a magyarországi „északi és nyugati régióból" 1939-1941
esetben mindez nem okozott különösebb gondot, hiszen az őrség, illetve a táborparancsnok szemet hunyt az internáltak próbálkozásainak). Több táborban a táborparancsnokság „komolyan vette feladatát" s ebből adódóan súlyos konfliktusokra is sor került. a) Szökések a Budapest környéki lengyel katonai táborokból Az evakuáció vizsgálatánál világosan kell látnunk azt, hogy a lengyel menekülteknek nyújtott segítség nem volt veszély nélküli. A határzónában való közlekedés, a lengyelek kalauzolása a szökésekhez adott segítség áldozatokat is követelt. A Duna kanyar menti táborokból való szökések alkalmával 1939 „...december 12-én éjjel Visegrádról csónakon Szentendre felé szökő lengyel menekültekkel szemben Tahitótfalunál [a csendőrség részéről - L. I.] fegyverhasználat történt, mely alkalomból egy magyar csónakos megsebesült, majd sebesülésébe belehalt... e csónakos több ízben szöktetett meg internáltakat." A halálos áldozatot követelő fegyverhasználat miatt a H.M. 21. osztálya vizsgálatot rendelt el. A nógrádverőcei katonai (lengyel) internáló táborparancsnokság a vizsgálat eredményét a budapesti I. honvéd hadtestparancsnokságnak jelentette. A vizsgálat során kiderült, hogy a „...szökéshez a motorcsónakot egy Kurzbach nevű nagymarosi lakos adta, ...a halálos lövés Legény Pált találta, aki a Kho.-nak [kémelhárító osztálynak - L. I.] korábban tett vallomása szerint már többször szöktetett meg (lengyel) internáltakat. [...] A csónak partra szállítása alkalmával 5 lengyel tiszt és 2 lengyel katona került kézre." 10 Az emlékezetes szökésre több egykori, Visegrádon internált lengyel menekült emlékezik. Legény Pál és társainak segítsége mélyen meghatotta a visegrádi internáltakat. Ezzel kapcsolatban érdemes idézni Rudolf Klemens visszaemlékezésének egy részletét: „Katonai őrhelyeket létesítettek a városból [Visegrádról - L. I.] kivezető utak mentén, de ez mégsem akadályozta meg, hogy az internált lengyelek elszökjenek a táborból. Egy sajnálatos eset feljegyzést érdemel: amikor a magyar táborparancsnok - nem emlékszem a nevére - megtudta, hogy néhány tiszt szökést tervez csónakkal a Dunán Budapestre. Őrséget küldött Budapest felé, akik egy bizonyos helyen elrejtőztek. A lengyelekkel együtt ment egy magyar, a visegrádi hajókikötő kapitánya - sajnos a nevére nem emlékszem - jó barát. Nagyon sok segítséget nyújtott minden rászoruló lengyelnek. Amikor a csónak az elrejtőzött őrséghez közeledett, azok néhány lövést adtak le a csónakra s véletlenül éppen ezt a magyart ölték meg. A letartóztatott lengyel tiszteket a budapesti citadellába vitték. A magyar (kikötői kapitány) temetése Visegrádon volt és tüntetés jelleget öltött, ott voltak a temetésen a lengyelek is. Nemcsak Visegrádról, hanem a Duna 10 HL H .M. 1940-21-21-3553-2829. A nógrádverőcei katonai (lengyel) internáló táborparancsnokság 38777/1939 sz. jelentése. 1940. jan. 20. A jelentés szerint Krajowski őrnagy, Stefan Nelken százados, Iraldi Kinadze (?) százados, Alfred Jelonkiewicz főhadnagy, Pawel Wisniewski hadnagy, Kazimierz Gruca és Jan Jedrisek gyalogos került elfogásra. A csendőrségi járőrök által elfogott lengyel katonai személyeket a táborparancsnokság még aznap éjjel a budapesti Citadellába berendezett büntető táborba szállította. Lásd: HL H. M. 1940-21-21-3553-2839. Nógrádverőce, 1939. dec. 15. Jelentés a budapesti I. hadtestparancsnokságnak.
