Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Tímár Péter: A Szerdahelyiek Somogy megyei birtokai 2. rész A Gerence-völgy középkori települései

kor kerültek át Gerence falu területéhez, ami csak úgy képzelhető el, hogy közöttük a patak képezte a határt. 1346-ban a Gerencze folyóig ereszkedtek az Ivánkafalva és Szerdahely közötti határvonalon, majd kimondták, hogy Gerencze birtok Miklós mesteré lesz. 819 1358-ban a nyúlszigeti apácák perbe keveredtek Ecsi Demeterrel Eche és Gerenche miatt, amelyek szomszédai Taszár, Egyházasecse és Lápa. 820 1367­ben a Szerdahelyi nemesek osztozkodásakor Péter fia: Mihály használatára és vé­delmére adták a Gyarmattól Kapós folyóig terjedő területet. 821 1372-ben a zselici monostor patrónusai megosztoztak monostoruk birtoka­in; a Kapósnál levő malom 3 telekkel, valamint Gerenche és Alsófürtelek 3 évi használatra Mihály mester özvegye és fiai kezébe került. 822 1 3 7 6-ban Gerenchemellek-et és három malmot említenek, mint amelybe a Szerdahelyiekkel szemben pernyertes apátságot beiktatták. 823 Később visszakerült a Szerdahelyiek kezébe, mert 1385-ben Ders mester utódai osztoztak rajta, 824 részletesen meghatá­rozták, hogy Gerenche birtokon összesen 5 malmot és 10 malom nélküli telket kap­tak a családtagok, a hatodik malom volt az Ecsimalom, amely megmaradt Ecse területén. 825 1408-ban Zsigmond király kegyelméből a lázadók közé állt Szerdahelyi Korom Péter visszajuthatott Gerenchewelgh birtokába rokona: Szerdahelyi Ders Márton jóvoltából. 826 1425-ben Gwrence Szentbalázs filiája, ekkor kapták vissza jog szerint is a Szerdahelyiek, szolgálataik elismeréseképpen. 827 1472-ben Szerda­helyi Danes Pál itteni fele részét zálogba adta Imrefy Jánosnak. 828 1478-ban Danes Pál Zichy Györgygyei szerződést kötött gyermektelensége esetére a birtokok köl­csönös öröklésére. 829 Később per támadt a két család között, amelynek során Gerenchemellek-i nem nemes tanúkat is kihallgattak. 830 1490-ben fele részét ősei­től öröklött birtokának vallotta Danes Pál, 831 és az örökösödési szerződés ellenére fogadott fiának, Tolnai Bornemissza János királyi alkincstárnoknak örökítette el. 832 II. Ulászló király hozzájárult az adományozáshoz 833 és 1493-ban megparancsolta az iktatást több káptalannak, a parancs azonban nem teljesült. 834 1496-ban Gerenche birtokon 3 népes és 3 elhagyott jobbágytelek volt, ebből 2-2 Dersfy Miklósnak jutott II. Ulászló király ítélete szerint. 835 1498-ra Dersfy Miklós a gyámja segítsé­gével foglalta le Gerenche birtok jövedelmét. 836 Danes Pál családja ekkor sebtében Danes Orsolya férjének: Horváth Györgynek adta oda a vitás birtokokat, 837 amikor Bornemissza János újabb iktatóparanccsal próbálkozott, de sikertelenül. 838 Ugyan­így kudarccal járt 1507-ben Újlaki Lőrinc, akinek kapzsisága Dersfy Miklós és Enyingi Török Imre ellenállását váltotta ki. 839 Bornemissza perbe keveredett Dersfy vei Danes Pál birtokai miatt, 840 majd végül 1512-ben a budai káptalan előtt lemondott a vagyonról és örökjogon visszaadta Horváth Györgynek. 841 1517-ben Dersfy Miklósnak amiatt kellett a nádorhoz fordulnia, mert birtokjogi iratait 16 éve nem tudta visszaszerezni Bornemisszától. 842 A XVI. század első felében Gerence elpusztulhatott, mert később nem hal­lunk róla. 1691-ben még feljegyezték. 843 A patak középkori nevét a XVIII. száza­dig használták, amint a bevezetőben utaltunk rá. 844 1276-ben 3 malom állott a Gerencén Ecse falu territóriumán. Ezek 1376-ban a Szent Jakab apátság birtokában

Next

/
Oldalképek
Tartalom