Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Szántó László: Képviselő-választások Somogyban a dualizmus kialakulása idején, 1867-1875

lehetett könnyű kérdés, mert nehezen lehetett megítélni a megyei birtokos, ill. hivatalnoki rétegben meglévő befolyásukat. A hozzájuk fűződő sajátos viszony eklatáns tünete volt, amikor a Somogy leközölte a Független Somogy-nak, Somssich Imre lapjának a balpárti ellenzék kormányképtelenségéről szóló írását,

52 miszerint az 1867: XII. tc, tehát a dualista közjogi berendezkedés lényegét megfogalmazó törvény elutasítása miatt lehetetlen, hogy az uralkodó megbízza kormányalakítással az esetleg győztes ellenzék vezérét. Egyébként az államrezon e meghatározó sarokpontjával összefüggő politikai problémát amúgy is a választási agitáció egyik központi kérdéseként kezelték a kormánypárt helyi tényezői is. Jellemző példája ennek a nagyatádi választókerület Deák párti gyűlése szónokának, Tallián Sándornak, a balpárti ellenzék alkotmányon kívüliségét hangoztató beszéde.

53 A kormánypárt választásokra való felkészülésének másik, talán az előzőnél is súlyosabb problémája volt a jelöltállítás. Az 1869-ben elszenvedett súlyos vereség miatt nem volt könnyű, - az esetleges újabb kudarctól való félelmek miatt, tekintélyes jelölteket állítani. Különösen így volt ez a szigetvári, a marcali és a kaposvári választókerületben. Az utóbbi két esetben csak mintegy két héttel a választások határnapja előtt vállalta el a kaposi járás szolgabírája, ill. a marcali járási közélet egyik kevéssé ismert szereplője a jelöltséget, de nem sokkal előbb vált véglegessé a szigetvári jelölt személye sem. Végül is a Deák párti képviselőjelöltek között Széchényi Ferenc és Hunyady László arisztokraták mellett alig találhatók a megyei közéletben jelentékeny szerepet betöltő birtokosok, tisztviselők. A baloldali ellenzék ezen a választáson sem tudott - Körmendy Sándor kivételével - esélyes somogyi jelöltet állítani, így talán részben ez okból is - egy kivétellel - maradtak a korábbi jelöltek mellett. A mérsékelt, független ellenzékiek nem állítottak önálló jelölteket s egyéb források hiányában arra következtethetünk, hogy híveik inkább a kormánypárti jelölteket támogatták. Ebben a választási mozgalomban is jelen volt a kölcsönös vádaskodás a megvesztegetés, az etetés-itatás és az előfordult tettlegességek tárgyában, ill. a másik fél agitációjának hazugnak minősítése, stb. Mindenesetre jóval kisebb volt a választási agitáció hatása a falusi rétegek körében, amit közvetve bizonyít a letartóztatásoknak és bírósági ügyeknek

54 a korábbival összevetve lényegesen alacsonyabb száma. Talán ez a körülmény is alátámasztja azt, a korábban már kifejtett álláspontunkat, mely szerint ez a választás sokkal inkább szólt az ellenzék és a komány közötti erőpróbáról, mint a valóságos társadalmi kérdésekről. Az 1872. június 25-én megtartott választás napján 14 590 somogyi választó, tehát a szavazóképességűek majdnem 90 %-a adta le a voksát. Ez a részvételi arány értékelhetően magasabb volt az 1869. évinél, ami feltételezésem szerint azzal magyarázható, hogy ezúttal kizárták a szavazók köréből a kisparaszti, szegényparaszti réteg és a vele azonos anyagi és kulturális szinten élő falusi iparosok többségét. A választás eredménye részlegesen bár, de visszaigazolta a kormánypárt adminisztratív lépéseit, s valószínűleg tükrözte az ellenzékkel szembeni korábbi várakozásaikban csalódottak hangulatát. Összességében még mindig a balpárti jelöltek kapták a leadott szavazatok többségét, de a kormánypárt 47,3 %-os aránya