Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)
Szántó László: Képviselő-választások Somogyban a dualizmus kialakulása idején, 1867-1875
ill. a sérelmükre alkalmazott hatósági erőszakot utasították vissza. Az eredeti források hiányában is a Somogy, mint közvetett forrás, illetőleg a tömeges letartóztatások ténye, arra enged következtetni, hogy Somogy megyében valószínűleg erős volt a „szélsőbali" kortesek által folytatott propaganda a földkérdés, a szociális igazságtalanságok és egyenlőtlenség témaköreiben. Az esetleg fennmaradt és országosan terjesztett ellenzéki röpiratok ismeretének hiányában most ennél többet nem tudunk megalapozottan elmondani a balpártiak, akár a Tisza-párt, akár a 48asok somogyi választási mozgalmainak tartalmi elemeiről. A somogyi választási kampány sajátos és dicstelen, bár nem csak a megyére jellemző, de itt mindenképpen hangsúlyos szerepet betöltött akotó eleméről, a sűrűn alkalmazott hatósági erőszakról kell végezetül, néhány jellegzetes eset bemutatásával, megemlékeznünk. Láttuk, hogy a főispán irányításával igen komoly létszámú katonai erőt vonultattak fel a választások rendjének fenntartása érdekében. Ezt az erőt azonban nemcsak demonstratíve alkalmazták a szavazás napján, hanem esetenként bevetették egy-egy helyi konfliktus felszámolása céljából. Egyébként a balpártiak hivatkozott felhívásában is megfogalmazták, hogy a kormányzat talán nemcsak a rend megőrzése, hanem a megfélemlítés, sőt a provokáció eszközeként is alkalmazta a fegyveres erőszakot, a sorozatos lefogások és büntetések eszközeit. A választás ilyen ügyeire vonatkozó bőséges forrásanyag arra enged következtetni, hogy ezen eszközök és módszerek bevetése a kormánypárt helyi győzelmét is hivatva volt elősegíteni. Ennek megfelelően pl. egy baráti kérés nyomán (1. a 11. sz. dok.-ot!) Jankovich László főispán utasította az illetékes szolgabírót a lefogatásra, aki azután jelentette, hogy nincs vádló, nem igazolódott a vád, de felfüggesztette a jegyzőt, s kérte a főispántól a bejelentő, vádló nevét. Jankovich a május 24-i válaszában helytelenítette Kacskovics Boldizsár igali járási szolgabíró felfüggesztő intézkedését. 34 Az ilyen „üzemzavar" nem nagyon jellemezte a többi hasonló eset lefolyását, A szaporodó letartóztatások légkörében megyei, később országos visszhangot váltottak ki az 1869. február végén tartott kaposvári kortestüntetés során történt megveretések, majd letartóztatások. A Balpárti Középponti Választmány és Kaposvár Mezőváros Elöljárósága (utóbbiét 1. a mellékletben!) a főispánhoz és az igazságügy miniszterhez egyaránt felterjesztett panaszlevelében sérelmezte az ügyben hozott intézkedésket, törvényes elégtételt és az érintett hivatalnokok felelősségre vonását követelték. Jellemző, ahogyan a főispán eljárt az ügy további intézése során. Egy hónappal később, amikor a miniszter részletes jelentést kért a beadvány elbírálása végett, Jankovich elismerte, hogy az ominózus tüntetés során ő adott utasítást a gyerekek és néhány felnőtt megvesszőztetésére. Végül azt is fontosnak tartotta, hogy a minisztert tájékoztassa a két balpárti ügyvéd múltjáról, miszerint mindketten hivatali szolgálatot teljesítettek a provizórium idején. 35 A fentiektől eltérő természetű, de ugyancsak jellemző eset játszódott le Babócsa járási székhelyen (1. erről a 10. sz. dokumentumot!). A szolgabíró a rendelkezésére álló erővel - pandúrjaival - nem tudta a konfliktust elrendezni a hatóság igénye szerint, és valójában a nyugtalan hangulat fennmaradt a letartóztatások