Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)
Bősze Sándor: Gróf Batthyány Kázmér somodori uradalmának leltára (1849) (Forrásközlés)
árpát, zabot, bükkönyt, e kettő keverékét, kukoricát, kölest, lucernát, burgonyát, pohánkát 19 és mohart 20 vetettek. A „lelettár" szerint nem ugaroltak sehol sem. Ugyanakkor nagy területet (51,8 %), közel 4912 holdat foglaltak el az erdők. Az uradalom nem rendelkezett sem gyümölcsössel, sem pedig szőlőssel. A legelő vagy a legelőknek ritkított erdők 1629 1/8 holdat tettek ki (17%). Más jelek szerint is számottevő szerep jutott az állattenyésztésnek. Jóllehet Igáiban nem regisztráltak egyetlen egy állatot sem, a másik három községben hét lovat, 157 szarvasmarhát és 6311 juhot számoltak össze. Míg szarvasmarhák döntő többségét, vagyis 136 jármos ökröt 21 alapvetően igavonásra használták, a lovak száma elenyészően alacsony volt. Mindössze 20 „göböl 22 ökröt" találtak a számláló biztosok. A jövedelmet a gyapjúeladás hozta a gróf somogyi birtokain. Semmilyen ipari üzem nem működött az uradalomban. Az egyes birtokon talált műhelyek csupán a gazdaságokban előforduló hibák kijavítását, az eszközök karbantartását szolgálták. A somodori kastély, amely rendkívül szolid módon lett berendezve, „egy négy szeget képezvén, éjszakról délnek 41 öl 23 keletről nyugotnak 46 öl hosszú, s 6 öl széles, Éjszaki részben vagyon az iróterem, két mellette lévő Írnoki szobával, mellyeket keletfelé egy keskeny folyosó elkülönöz 6 vendég szobától, s 1 kamrától. A kastély kapuja által elkülönözve találtatik a Tisztartói lak, 6 szoba. 1 kis kamra és konyhából alván. A vendég szobák alatt vagyon egy szint egy 100 akóra való pincze tisztartói használatra, a kastély előtti tért pedig egy beléczezett virágos kert csinosítja, délfelé vagyon a kasznári lak, 5 szoba 1 konyha , s 1 kis kamrából alván, melly alatt az Uradalmi pincze találtatik mintegy 150 akóra; továbbá a béresek használatául 6 szoba, és 3 konyha, mellytől egy köz fal által válosztatik el nyugotról az uradalmi ökör Istálló 90 dbb ökörre. Emellett áll éjszakról az uradalmi főistálló 8 lóra, egy köz fal által elválosztva a tisztartói tehén istálló, továbbá egy kocsi szín, egy hordós, és szecska vágó kamra, a kasznári tehén istálló, 1 vendég istálló, 6 lóra, 1 vas kamra, s végre 1 kis börtön. — Ezen épület solid anyagokból készült, s az egészet egy fa sindeles tető fedi, mely alatti padlás 2 részre oszlik, a felső ki deszkázva, az alsó téglázva vagyon, s magtarnak szolgál." 24 Ami azt illeti, a somodori kocsma berendezése pedig „gazdagabb" volt, mint az iskoláé, itt ugyanis 2 darab tábla és 6 pad jelentette a berendezést. A forrást betű-, ugyanakkor szöveghű módszerrel közöljük. Ettől csak azokban az esetekben térünk el, ahol a központozás értelemzavaró. A hiányzó betűket és az adott ingóság értékét jelző pénzegységeket is pótoltuk. Az eredeti szövegben történt valamennyi beavatkozást természetesen szögletes zárójelekkel jelezzük. Elkerülendő a bonyolult összeadások átszámolásával óhatatlanul együttjáró tévesztéseket, megőriztük a leltár eredeti formáját, képét is. A becsült ár kiszámításakor néhány esetben keverték a (pengő) forint és a krajcár átszámítása során a középkori eredetű 1:60 (bár jobbára ezt használták) és a modem 1:100 arányt. Ugyanakkor néhány számítási hibát is vétettek az összeírok. Ezek korrigált értékét a jegyzetben hozzuk. Mivel az összeírok nem mutattak nagy következetességet, a számjegyek után csak abban az esetben tesszük ki a pontot, ha azok sorszámot jelölnek.