Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 30. (Kaposvár, 1999)

Somogyi Judit: Adatok Somogy megye egyházi és vallási életének alakulásához a török utáni évtizedekben

a szabadságharcot lezáró, április 30-án aláírt szatmári béke harmadik pontja értelmében, amely megígérte a vallásszabadság és az egyházi vagyon védelmét, az 1712. április 3-ra összehívott pozsonyi országgyűlésen került sor. III. Károly trónra lépését nagy aggodalommal várták a protestánsok. Cserei Mihály azt írja, hogy „bizony ebben a császárban minden virtus megvagyon, csak szintén mivel már tíz esztendőtől fogva Hispániában neveltetett,

15 azoknak baromi zelusokat és a reformata religio ellen való gyűlölséget felette imbibálta, és a jezsuiták tanácsán jár, a honnan, hanemha Isten csudálatos gondviseléséből akadályt vet elejékben, nem remélhetünk egyebet persecutiónál".

16 Erre egyenlőre nem került sor, de a katolikus és protestáns ellentét ismét felszínre tört a pestisjárványok miatt többször félbeszakított diétán. Eközben az uralkodó 1714. április 28-án rendeletet adott ki, amelyben (hasonlóan I. József 1710. novemberi resolutiójához) egyáltalán nem tért el a bécsi udvar eddigi álláspontjától, ugyanis érvénytelennek tekintette a Rákóczi-szabadságharc alatt végbement, a protestánsok számára kedvező változásokat, és rendelete értelmében a vallásgyakorlaton kívül a nem-artikuláris helyeken a protestáns iskolák is megszűntek. A királyi rendeletek nem véletlenül tartalmazták azt a kitételt, hogy a vallás állapotát a szabadságharc előtti állapotba kell visszahelyezni, hozzávetőlegesen ugyanis 600-ra tehető az ez idő alatt újraéledt evangélikus és református gyülekezetek száma.

17 A protestánsok a számukra kedvező állapot fenntartását, az 1608. és 1647. évi törvények és az erre épülő szécsényi országgyűlés törvénycikkelyeinek megtartását szerették volna elérni. 1714 és 1715 folyamán is hosszú és éles viták folytak a vallási kérdésekről. A megszületett törvénycikkek azonban a protestánsok reményeit végleg meghiúsították. Az 1715. évi 30. törvénycikk megújította és megerősítette az 1681. évi 25. és 26., illetve az 1687. évi 21. törvénycikkeket. Kimondta, hogy a sérelmeket törvény útján kirendelt biztosok

18 fogják megvizsgálni. A magát személyében vagy vallásában sértett ágostai vagy helvét hitvallású egyén magánszemélyként, de nem a közösség nevében a királyhoz folyamodhat panasza orvoslásáért. E törvénycikk gyakorlatilag kivette a vallásügyet az országgyűlés hatásköréből, és hozzá kell tennünk, hogy ez nemcsak a protestánsok vallásügyi kérdéseire, hanem minden más felekezetre is vonatkozott. A 31. törvénycikk a zsinat címen tartott rózsahegyi gyűlést határozataival együtt semmisnek nyilvánította, s a király tudta és beleegyezése nélkül, bármilyen jogcímen tartott gyűlést, valamint az ágostai és helvét hitvallásúak között rendezett pénzgyűjtést törvényes büntetés terhe mellett megtiltotta. A következő törvénycikk a Rákóczi-szabadságharc alatt hozott összes határozatot és törvényt ugyancsak semmisnek nyilvánította.

19 A vitás vallásügyi kérdések rendezésére kiküldött vallásügyi vegyes bizottságnak (Mixta Religionaria Commissio)

20 az volt a feladata, hogy az ország vallásügyi helyzetéről jelentést és javaslatot tegyen az uralkodónak, aki a vallásügyet rendezni fogja. A protestánsok ehhez nagy reményeket fűztek, annál is inkább, mert az országgyűlés befejezése után a katolikus papság szorgalmazására a király újabb, 1716 júliusában kelt rendeletében eltiltotta a prédikátorokat attól, hogy katolikusokat eskessenek és az artikuláris helyekről kijárjanak, a megyei tisztségviselőket pedig