Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 29. (Kaposvár, 1998)
Bősze Sándor: A forradalom és szabadságharc Somogy megyében 1848-1849 (Történeti kronológia)
zsellérjeinek, parasztjainak különféle panaszait vizsgálta ki.3 Szemere Bertalan belügyminiszter az elégedetlenség lecsillapítására a Dél-Dunántiilra Csány Lászlót nevezte ki teljhatalmú biztosnak. A nyár végére az egykori jobbágyok - akik jobbágytelkeiken túl igényt formáltak az általuk megművelt földesúri földekre is ha már ezek elfoglalására irányuló törekvéseit a vármegye el is fojtotta, az e földekért járó különféle szolgáltatások megtagadásával jelezték félreérthetetlenül, hogy magukénak tekintik e földeket. Tették ezt olyan erővel, hogy vármegye vezetői ekkor már nem tartották tanácsosnak a lázongókkal szemben a törvényes szigor alkalmazását. Májusban még csupán a nemzetőrség szervezésének kezdeténél tartottak Somogybán. Először is a megfelelő tisztek kiválasztása jelentette a legnehezebb feladatot. Annál is inkább, mert kevés volt a katonaviseltek száma. Aradi Péter kutatásaiból tudhatjuk meg, hogy a nemzetőrparancsnokok zöme egyáltalán nem volt katona korábban. István nádor július elején nevezte ki az első zászlóaljparancsnokokat: Mihalovits Mihály, Palocsay József és Kiss János őrnagyokat. Augusztusban Tallián Károly őrnagy lett a megyei nemzetőrparancsnok. Ekkor már mintegy 7000 nemzetőr vigyázta - kétheti váltással - a Gyékényestől Sellyéig húzódó somogyi Dráva-vonalat. A hiányos ellátás és az otthoni nyári munkák nem tették kívánatossá a szolgálatot. A csapatok felfegyverzése szintén nehéz feladat elé állította a megye fiókbizottmányát. Szeptember elején már nyoma sem volt a kezdeti lelkesedésnek. A községek hiányos századokat küldtek a régiek felváltására. Az írott források sok parancsmegtagadásról és idő előtti távozásról tudósítanak. Csány László rendkívüli erőfeszítései dacára sem sikerült a Dráva-vonal a jórészt csekély katonai erőt képviselő nemzetőrségre alapozott védelme. A kis számú, de komoly haderőt jelentő sorkatonaság, pontosabban: a többször cserélődő parancsnokok (Franz Ottinger, Melczer Andor, Teleki Ádám) viszont politikailag megbízhatatlanok voltak. Az 1848 szeptemberében Magyarországra törő Jellacic csapatai somogyi területeken vonultak a főváros irányába, a fősereget maga a bán vezette. Az altábornagy főerejét alkotó hadosztályok parancsnokai nem kisebb hírességek voltak, mint Kempen, Hartlieb és Schmidl tábornokok. Egy kisebb létszámú seregtest pedig Barcsnál kelt át a Dráván. A császári csapatok 1848. szeptember 22-én bevonultak Kaposvárra. Előtte nap zajlott le a szemesi parton, illetve közelében a hadjárat nagy színpadias jelenete komoly, amelynek során a bán tulajdonképen becsapta István főherceget, Magyarország nádorát. Az ominózus esemény során a két tábornoknak ugyanis itt, a „Kisfaludy” gőzös fedélzetén, kellett volna találkoznia. A bán azonban nem volt hajlandó a hajóra felmenni. Jellacic hadseregének csak egy része volt reguláris - tehát kiképzett és fegyelmezett -, zömében határőr zászlóaljakból álló erő. A csapatok másik része parasztokból verbuvált nemzetőrökből, népfelkelőkből és a szabadrablásra berendezkedett szerezsánokból állt össze. Jellemző, hogy a törzstisztek, sőt maga a bán is csak haramiáknak hívta ez utóbbi népséget, amely élen járt a Zalán és Somogyon végigvonuló sereg rekvirálásaiban és rablásaiban. Amikor a miniszterelnök, Batthyány Lajos gróf szeptember 13-án népfelkelést hirdetett a Dunántúlra, a somogyiakat már nemigen 92
