Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 29. (Kaposvár, 1998)
Szita László: A Somogy megyei horvát nemzetiség iskola- és művelődésügye a két világháború közti időszakban
A harmincas években a Dráva menti somogyi horvát falvak iskolaügye is exponálódott egy, a délszlávok szervezete által benyújtott panasz kapcsán. A „hazai délszlávok” nevében dr. Pastrovics Iván egy 1930. január 24-én kelt beadványt nyújtott be Bethlen István gróf miniszterelnökhöz. Ugyanezt a tartalmú beadványt a VKM-be is megküldték.25 A petícióban foglalt panaszok, bár nincs megjelölve a szervezet, vagy intézmény, csupán a jogi személy, az ország valamennyi szerb és horvát nevében fogalmazódtak meg. A miniszterelnökség és a kultuszminisztérium is komolyan foglalkozott a beadvánnyal, a benne felhozott azon állításokkal, hogy „az iskolaügyben mind a szerbeket, mind a horvátokat súlyos sérelmek érték, és a törvényeket nem tartják be, elnyomják, s magyarosítanak.”26 A nagyterjedelmű beadványban a somogyi, Dráva menti horvátságra is történtek utalások. Melyek voltak a somogyi horvátok iskola ügyére vonatkozó panaszok? Pastrovics azt kifogásolta, hogy: Drávakeresztúr, Felsőszentmárton, Bolhó, Lakócsa, Heresznye, Bélavár, Vízvár, Tarany, Potony. Tótújfalu és Szentborbás horvát falvaiban működő iskolákban nincsenek horvát nyelvű ABC-s olvasókönyvek, de a magyar tankönyvekkel is katasztrofálisan vannak ellátva az iskolák, s ebben nyilván „tendenciózus törekvés állapítható meg a horvátság rovására, hogy művelődésük általánosan el legyen lehetetlenítve...”28 A Pastrovics-féle beadvány következő bírálati szempontja az volt, hogy e térségben lévő iskolák jellegének 1923/24-ben történt megállapítása törvénytelen körülmények között került meghatározásra. Az iskolagondnokságok meg sem kérdezték a szülőket, hogy melyik típust választják, s „...kihasználták a szegénységből és tudatlanságból fakadó érdektelenséget pedig a falvakban nem önállóan az iskolaszék gondnokságának, hanem a törvényesen előírt megkérdezésnek kellett volna érvényesülni. Ez sehol sem történt meg. Az iskolaszéki gondnokságok mindenütt kijelentették, hogy a szülők megbízása alapján jártak el, amikor a kisebbségi igények egyáltalában nem érvényesültek. A szülők nem kívánták az anyanyelven történő tanítást...” Pastrovicsék azonban az egész akciót a magyarosítás keresztülvitelére szervezett, törvénnyel szemben álló cselekvésnek tartották.29 Ott ahol korábban, az első világháború előtt a „C” típusnak megfelelő rendszerben az olvasás, írás, vallástanítás horvát nyelvű volt, az 1924. évi iskolaügyi rendezést arra használták fel a Somogy megyei közigazgatási szervek, hogy a teljes magyar tannyelvű iskolákat szerveznék meg. „Az anyanyelv oktatása valamennyi somogyi horvát anyanyelvű többség ellenére teljesen elenyészett.”30 1924-1930 között a miniszterelnökség több osztályát és szakértőjét megjárt beadványra először választ sem kívántak adni. Azután mégis úgy döntöttek, hogy Margitai József kormányfőtanácsos, nemzetiségügyi szakreferens, aki legtájékozottabb a „délszláv iskolaügy helyzetéről, részletes tájékoztatót készítsen, hogy ...a valóságban is meglévő visszásságokat megszüntessék”, valamint a beadványt arra is felhasználják, hogy a „délszláv” iskolákat ellenőrizzék, valóban milyen mértékben felelnek meg a fennálló iskolaügyi törvényeknek. 149
