Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 29. (Kaposvár, 1998)
Csóti Csaba: A dél-somogyi területek szerb megszállása
Már Baranyában is meglehetősen csekély létszámú katonai erő állt a megszálló hatóság rendelkezésre,8 így a somogyi területekre még kevesebb katona jutott.9 Barcsra, - miután a főszolgabíró biztosította telefonon a varasdiakat, hogy ellenállást nem tanúsítanak - először csupán egy 16 fős különítmény érkezett Jovan Kreztic lovasszázados vezetésével.10 A Szigetvárra november 18-19-ének éjjelén bemasírozó 220 katona parancsnoka Obren Petro vie főhadnagy volt.11 Utóbbi haderő nagymértékben csökkent az által, hogy a Szigetvári járás községeinek megszállására rendelt őrsök is ebből a csapattestből kerültek ki. A Barcsi és a Szigetvári járás szinte teljes egészében megszállás alá került.12 A bevonulás e mellett érintette még a Kaposvári járás néhány községét is. Míg azonban az előbbi két területen a megszállásra már 1918 novemberében, addig a kaposvári főszolgabíró hatáskörébe tartozó helységekben csak decemberben került sor.13 A Kaposvári járás községeinek megszállása ideiglenes jelleggel bírhatott, mert az 1919-es nemzetgyűlési választások idején a még megszállott községként nyilvántartott Kadarkút, Hencse, Herdehely, Bőszénfa és Visnye,14 az 1921-es választásokra kiadott plakáton már nem szerepelt a szerbek álltai ellenőrzött települések között.15 Az egyes falvak feletti uralom kiterjesztése a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy néhány főből álló járőr proklamálta a megszállást, majd a vidék egy pontján berendezkedve „képviselte” a környező pusztákon és a kisebb falvakban az antant haderőt. A megszállás, csakúgy mint Pécsen, a diplomáciai udvariasság szellemében ment végbe. Barcson a járási főszolgabíró, Tallián Andor vármegyei főjegyző utasítására, tiltakozott a bevonulás ellen, mivel „Barcs nem esik bele a demarkációs vonalba”.'6 Ezt az érvet egyébként a megszállás alatt gyakran hangoztatták a vármegyei tisztviselők, mert a belgrádi katonai konvenció konkrétan csupán néhány megszállás alá kerülő helységet nevezett meg. A főszolgabíró azonban a konvenciónak nem csupán tartalmát, de szellemét is megérthette, mert kijelentette hivatali főnökének, hogy „a belgrádi fegyverszünet szerint jogában áll az ententnek nemcsak a demarkációnális vonalat, de Magyarország bármely részét megszállni, ha ezt stratégiailag fontosnak találják".17 A hivatalos dokumentumok tanúsága szerint a megszállás kezdetén a szerb csapatok általában fegyelmezetten viselkedtek. A szakirodalom kiemeli, hogy a bevonulás utáni napokban a megszállók jogtalanul leszerelték és feloszlatták a nemzetőrséget.18 Való igaz, hogy a nemzetőrség november 19-ei pécsi, majd 23-ai barcsi19 feloszlatása nem tartozott a barátságos lépések közé, ám a katonai konvenció első pontjának harmadik bekezdésével, mely szerint a „kiürített zónában egyedül a rend fenntartására elengedhetetlenül szükséges rendőrségi és csendőrségi [kiemelés tőlem - a szerző.] csapatok maradhatnak meg", teljes egészében egybevágott. Természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy a szerbek elsősorban a szerződés szöveghű végrehajtásával törődtek volna. Sokkal fontosabb volt számukra, hogy a megszállt vidékeken ők képviseljék egyedül a karhatalmat. Ezt bizonyítja az is, hogy a szigetvári nemzetőrség, nyilván mivel a közrend fenntartásához nélkülözhetetlen volt, egészen december 5-ig fennállt. Barcson a nemzetőrség feloszlatásával együtt elrendelték a határrendőrség és a csendőrség feloszlatását is.20 Ennek azonban nem 124
