Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 28. (Kaposvár, 1997)
Szita László: Magyarország felszabadulása a török megszállás alól -A zentai győzelem 300. évfordulójára
agára hárították, kik elkövették azt a butaságot, amiért a nagyszultánnak a lovassággal a Tisza túlpartján kellett maradnia, ezzel cserbenhagyták a gyalogságot, és elválasztották a lovasságtól. Drinápolyba való érkezésekor ez a hitetlen fejedelem kevés örömet talált, mert ott a pestis oly nagymértékben garázdálkodott, hogy csupán ezen a helyen naponta 600-an haltak meg. A holland követ kénytelen volt egy Konstantinápolytól néhány mérföldre való faluba visszavonulni. Október elején említett helyen földrengés volt észlelhető, a levegőben mindenféle golyók voltak láthatók, mely látvány a megrémült muzulmánokat még csüggedtebbekké tette. Szerbiában a császári Buchin-íé\e huszárok, néhány száz ráccal 1200 főnyi csapatba verődtek össze, és támadták azokat a törököket, akik a nagyszultán megmentett málháját kísérték, azokat többnyire levágták, sok foglyot ejtettek, köztük volt a nagyszultán 9 ágyasa; majd tekintélyes zsákmánnyal tértek vissza. Ezzel szemben aFelső-Magyarország-\ lázadók most Moldvába menekültek, ezeken kívül nagy részük még a 77'sza mentén Beregszászon, Szőlősön és Munkácson tartózkodott. Ezek ellen 2 szatmári kapitányt rendeltek ki 300 emberrel, kik 120 lázadót levágtak, különböző zászlókat zsákmányoltak, a többieket szétszórták. Október elején a sebesült Reuss tábornokot Szegeden sebe üszkösödése miatt megoperálták. Épp azon a napon érkezett meg felesége Szászországból. A derék hős életét az operáció már nem menthette meg. A CSÁSZÁRIAK HADJÁRATA BOSZNIÁBAN, SZARAJEVÓ FELGYÚJTÁSÁVAL Gondolható lett volna, hogy a császáriak elégedettek lesznek a Zentánál kivívott előnnyel, annál is inkább, mivel az utak oly rosszak és járhatatlanok lettek, hogy majdnem lehetetlen volt még valamit végrehajtani. Mivel azonban a bátor Savoyai herceg minden ízében nagy tábornoknak akarta magát mutatni, és a győzelmet folytatni akarta, és mivel eljutott a híre, hogy Boszniában nagy a döbbenet a török veszteség miatt, hogy a Száva menti helyeket, sőt Szarajevó városát is el lehetne foglalni, a nagyrabecsült herceg azon fáradozott, hogy ezt a hadműveletet véghezvigye. Eszerint a császári hadsereg a jelenlegi kiskanizsai táborából felkerekedett és a Dunához vonult, hová október 5-én megérkezve ott megállt. A következő napon egy 4750 főből álló gyalogos különítmény 12 tábori ágyúval, és 2 mozsárral Boszniába lett küldve. Hozzá csatlakoztak az összes császári, eddig aSzávánál állomásozó csapatok, a horvátokkal és a nemzeti miliciával együtt. Számukra BrodoX jelölték ki gyülekezőhelynek. Savoyai Jenő Őfelsége, Commercy 69 és Vaudemont hercegek, gróf v. Starhemberg, v. Gronsfeld és v. Truchses 70 és v. Herberstein grófok 7 ^ kíséretében maga akarta a parancsnokságot viselni. A hadsereg maradéka a Dunánál maradt Lichtenstein herceg parancsnoksága alatt. Közben a Rabutin csapattestnek Temesvár és Pancsova felé kellett vonulnia, s ott a törökök ellen vállalkozást végrehajtani. Október 12-én a lovasság málhájával átkelt a Száván, úgy, hogy csak 3 lovasezred és málhája maradt vissza. Estefelé maga Savoyai Jenő herceg is követte őket és a rá következő hajnalban mind Bosznia területére léptek. Tábort ütöttek Pernafovze-nél a hegy és völgy között egy erdőben. Onnan előreküldték néhány utászt, egy kapitány parancsnoksága alatt 100 lovas kíséretében, hogy derítsék fel az utat s nyissák meg a szorosokat. Mindig 2 nappal előre kiküldtek 3 portyát, melyek együttvéve képezték az elővédet. Az egyik jobb kézreBanja-Luka,