Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 28. (Kaposvár, 1997)
Szita László: Magyarország felszabadulása a török megszállás alól -A zentai győzelem 300. évfordulójára
nak jó erős fala van, mindkét oldalon 2 nagy rondellával vagy bástyával és a középen ágyúkkal megtűzdelt magas toronnyal. Gróf Batthyány bán 36 v. Auersperg tábornokkal együtt alig várták a kiáradt folyók apadását, és csapataikat mindig készen tartották arra, hogy ezt a nagyon fontos várat kiragadják a török karmai közül. Május 27-én a bán az összesen 12 000 emberből álló varasdi határőrcsapatokat megszemlélte, s megkezdte felvonulását az ellenséges területen. Ennek megkönnyítésére útjában néhány várat elfoglalt. A másik oldalról gróf v. Auersperg tábornok 6 császári ezreddel, és a károlyvárosi katonasággal hasonló módon vonult Bihács ellen, és 29-én ért oda. 30-án visszaküldte a tüzérségi lovakat és ökröket Slunba, hogy onnan az ágyúkat, mozsarakat és más szükséges hadiszereket odaszállítsák. Mikor a mieink állásukat elfoglalták, a törökök a várból hevesen tüzelni kezdtek, de kárt nem okoztak. A hely tulajdonképpeni ostroma június 12-én kezdődött. Ezen a napon megkíséreltek az Unán egy hidat verni, hogy azon át a túlpartot felderíthessék. Egyúttal meg akarták semmisíteni a török máshelyütt épített hídját is. Ez csak a túlpartról volt lehetséges. A következő napon egy török papot 37 hoztak a táborba, ki a török helyőrséget igen kevésre, mindössze 1000 emberre becsülte. 3-án éjjel egy főstrázsamester 200 emberrel átkelt a folyón, a túlparton állást foglalt s azon tevékenykedett, hogy a tervezett hídverést megkönnyítse, és majd védje a hidat. 4-én elkészült a híd, azonnal 500 embert küldtek át az ellenség védműveinek felderítésére. De az ellenséges híd lerombolása még nem volt lehetséges, mert nemcsak hogy előnyös helyen volt, hanem a várból állandó ágyúzással védték. A következő éjjel meghosszabbították a város elleni vonalakat, és elkészítettek egy kis erődöt. A továbbiakban hevesen folytatták az ágyúzást és tűzgolyók behajítását. 38 A törökök sem maradtak adósok, s ágyútűzükkel néhány derék tiszt és katona halálát okozták. Közben 9-én a horvát bán legénységével Stenát- egy félnapi útra lévő várat - felszólította az átadásra, de a válaszuk az volt, ha a bihácsi főhely kapitulál is, ők nem akarják szaporítani a kapitulálok számát. A bán evvel a válasszal semmiképp sem elégedett meg, hanem odavonultatta a gyalogságát, és újabb lövegeit; a törökök felgyújtották a városkát és a várba menekültek. Maga a tűz elharapódzása „ostromolta" meg a várat, és a törökök kénytelenek voltak engedni. Ám a horvátok úgy gondolták, hogy ez már késő, s nem akartak tudni a kapitulációról. Rohammal behatoltak a várba, minden törököt leöltek vagy foglyul ejtettek, s teljesen lerombolták - amit még megkímélt a tűz. Kivonták az ágyúkat. 10-én a bán seregével Bihácshoz érkezett, megtekintette a várat, és csapatait az állásokba vonultatta. Mivel érezhető volt, hogy az ostromlottaknak még útjuk van az Unán át Boszniába, Maccari ezredest 39 1000 lovassal a túlpartra vezényelték, hogy szakítsák meg az összeköttetést. Ez a létszám azonban kevésnek bizonyult, ezért a bán egész csapatával és kb. 100 némettel a túlparton táborozva parancsot adott, hogy a horvát gyalogság a következő éjjel egy ütegállást készítsen az erős falak ellen, és minden rendelkezést megtett egy rohamra. Előzőleg tudatták a törökökkel, hogy a boszniai pasát Dalmáciában megverték, pedig ők minden reménységüket beléje helyezték. Ezek után kapitulálhatnának. A katonaság ugyan a kapituláció mellett volt, de a parancsnok chihaja 40 nem akarta elhatározni magát. Azt a választ adta, hogy mivel 1692-ben a keresztény védőket a törökök a megegyezés ellenére kardélre hányták, tart attól, hogy ez a tárgyalás is ilyen módon végződik, tehát inkább a végsőkig védekezik.
