Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 28. (Kaposvár, 1997)
Rezümé
Szántó László: Pártok harca a hatalomért és az 1945-1947'. évi válsztások Somogyban. A Somogy megye 1945 utáni politikatörténetének koalíciós időszakát feldolgozó tanulmány első közleménye a háború végétől 1947 elejéig lezajlott politikai küzdelmeket mutatja be. A háborús összeomlást követő rendszerváltozást meghatározó politikai folyamatok és történések középponti kérdése volt a Független Kisgazdapárt és a Magyar Kommunista Párt közötti harc a társadalmi átalakulás irányának meghatározásáért. A dolgozat első részében a pártok sajátosságainak bemutatását követően az 1945. évi nemzetgyűlési választások idején, valamint a közigazgatás és az önkormányzatok feletti uralom birtoklásáért folytatott pártpolitikai küzdelmek elemzésére került sor. Az első időszak politikai történéseinek következményeként a kisebbségben lévő kommunisták már ekkor elérték azt, hogy a Kisgazdapárt nem tudott a parlamenti többségnek megfelelő pozíciókat szerezni a megyei hatalmi-közigazgatási rendszerben.