Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 28. (Kaposvár, 1997)

Szántó László: Pártok harca a hatalomért és az 1945-1947. évi választások Somogyban. (Első közlemény)

Amikor felmentünk hozzád az intézetbe, már vártál, a beszélgetések után szellemileg gazdagabban és nagyobb önbizalommal térhettünk haza. Micsoda terheket raktunk Rád! Te voltál a mi panaszfalunk, a vigaszunk és az, aki erőt adott a munkához. Hányszor leültettél a Garas utcai asztalodhoz, vendégül láttál bennünket, ha szükségünk volt, szállást is adtál. Úgy adtad, hogy nem kellett szégyenkeznünk. De megosztottad szellemi javaidat is, sziporkázó ötleteidet, európai műveltségedet. Köteteinkbe, tanulmányainkba a Te tudásod is beépült. Hányszor elcsüggedtünk a kisszerű akarnokok miatt. Neked még arra is volt időd és energiád, hogy külföldről, ahol tanítottál, levelekben tanácsokat adjál, vigasztalj bennünket. Ma így utólag látom, hogy kicsit önzők voltunk, mert sohasem gondoltunk arra, hogy Neked van-e panaszfalad, pedig sérelem ért gyakran téged is. Egy évvel ezelőtt, amikor tanítványaid és barátaid 75. születésnapodon felköszöntöttünk, elmondtad ars poeticádat. Csak harag és gyűlölet nélkül lehet és szabad élni. Miként mondtad: „amilyen szemmel nézünk a világra, az olyan szemmel tekint vissza reánk." Korunk szellemi életének lövészárkait a Te tanítványaid nem építgették. Már akkor is a gondolatok többpártrendszerét vallottad, amikor azt csak kevesen merték elsuttogni. Sohasem vártad el tőlünk, hogy e bonyolult világot azonos módon lássuk és láttassuk. Személyes veszteségemet nem tudom kifejezni. Nem jössz többet már szülővárosodba, ahol mindig vártalak. Tekinteteddel nem simogatod meg a szelíd zselici dombokat. Minden alkalommal este elsétáltunk a szülői házhoz és az iskolához. A temetőbe azonban sohasem mehettünk, hogy a szülők sírjára virágot tegyél. Őket elvitte 1944 júniusában a halálvonat, miként szeretett testvérbátyád is az embertelenség áldozata lett. Nem szavakban, hanem tetteidben voltál a szülőföldhöz hűséges, többet adtál, mint kaptál. Magam előtt látlak, amikor tanítványi büszkeséggel gratuláltam 1992-ben díszpolgári kitüntetésedhez. Tudom, hogy ez sokat jelentett Neked, sok mindenért kárpótolt. De a városnak is sokat jelentett, mert Te a kitüntetésnek rangot és fényt adtál. Gyászol a Somogy Megyei Levéltár is, előadásaid élményt jelentettek mindnyájunknak. Kedves Péter! Nem hittük, hogy ily hirtelen itthagysz bennünket. Mi azt gondoltuk, hogy miként a mesebeli hősök, Te sem fogsz elhagyni bennünket. Emlékedet a gyógyító idő sem feledteti, búcsúzom Tőled tanítványaid, szülővárosod, a Somogy Megyei Levéltár dolgozói nevében. NYUGODJÁL BÉKÉBEN! Szili Ferenc A gyászbeszéd elhangzott Budapesten 1997. október 14-én, Hanák Péter történész temetésén.