Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 28. (Kaposvár, 1997)
Szántó László: Pártok harca a hatalomért és az 1945-1947. évi választások Somogyban. (Első közlemény)
Az FKGP erőfeszítései egy-egy esettől eltekintve nem jártak eredménnyel a politikai körülmények, valamint a megyei, ill. a városi vezetés összetétele miatt. Összességében az elbocsátott közalkalmazottak zöme vagy a párthoz tartozó vagy pedig vele szimpatizáló tisztviselőkből került ki. Az országos és megyei adatok összevetése is megerősíti ezt az állításunkat két szempontból is. Somogy azok közé a területek közé sorolható, ahol az átlagosnál jóval több közszolgálati alkalmazottat bocsátottak el véglegesen. Az országos kimutatásban szerepeltetett 1282 személy közül 397-et, tehát az apparátus 30,97%-át! Ez kb. 5-6%-kal volt magasabb például a dunántúli megyék átlagánál. 90 A végrehajtott politikai tisztogatás nemcsak a közigazgatás színvonalára mért súlyos csapást, hanem a döntő lépések egyike volt azon az úton, amelynek végső pontján a Kommunista Párt maga alá rendelte a központi és a helyi közigazgatási apparátust. Valószínűsíthető, hogy a végrehajtás során alkalmazott módszerek és a hozzá kapcsolódó egyéb akciók által is mesterségesen kiélezett politikai légkör nem növelte a lakosság bizalmát sem a régi-új intézmények, sem a naponta fennen hirdetett demokrácia, majd ,,népi demokrácia" iránt.