Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)
Timár Péter: A szerdahelyiek Somogy megyei birtokai. 1. rész: Szerdahely
Ahogy a mezővárosi fejlődésnek nem látjuk jelét Szerdahelyen, ugyanúgy annak sem, hogy mint birtokközpont körül valamilyen uradalom szerveződött volna. A Szerdahelyiek első uradalmi központjainak csíráit néhány szomszédos településen fedezhetjük fel a XIV században. 1346ban Péter mester a neki osztályrészül jutott Ivánkafalva, mindkét Hajmás, Ledegéres, 93 és Szentmiklós nevű birtokain, míg testvére, Miklós Feketetó, 94 Surján, 95 Pálfalva, 96 Gerence 97 és Dargonya 9H nevű birtokain szervezhette meg a gazdálkodást. A birtokok földrajzilag két külön csoportban helyezkedtek el. Később, 1376-ban a Szt. Balázs egyházhoz 99 valamint a Szentluka és Szenttamás falvakhoz tartozó számos apró települést, prediális helyet, malmot említik. 100 Ekkor iktatja vissza a székesfehérvári káptalan a zselici Szent Jakab apátságot régi birtokaiba, a szerdahelyiekkel folytatott hosszadalmas per ítélete alapján, amely a Szerdahelyieket megfosztotta apátságbeli patronátusi jogától. A visszaiktató levélből kitűnik, hogy jó néhány birtokuk használati jogától is eltiltotta őket az országbírói ítélet. 101 Ötven évvel később került sor a perújrafelvételre, 102 ekkorra számos, hajdan virágzó pusztai település már megszűnt. A három említett plébániai egyház (Szt. Balázs, Szt. Lukács, Szt. Tamás) sőt negyedikként a szentmiklósi egyház és a hozzájuk tartozó településcsoport azonban változatlanul létezett. A kérdés egyházi közigazgatási szempontból is megközelíthető, így jelen esetben a négy egyházhoz 20 filiális község csatlakozott. A filiákban ekkor még nem volt templom. Kézenfekvőnek látszik a kérdés: miért nem szerepel Szerdahely tartozékokkal rendelkező, plébániás uradalmi központként, miért nem lett oppidum? Véleményünk szerint ennek az a fő oka, hogy Szerdahely fennállása során mindig a Szerdahelyi család három ágának közös birtokában volt, a tartozékként szóbajöhető települések azonban nem. Szerdahelyi Danes, Imre és IV Ders leszármazottai mindig pontosan tudták, melyik a saját részük Szerdahelyen. Névadó birtokukhoz nem mert nyúlni sem a zselici apát, sem a pálosok, sem más család. Jellemzőnek tarthatjuk, hogy a kastély várkastéllyá kiépítése akkor következik be, amikor az ímrefyek számára nyilvánvalóvá válik, hogy a többi ág már csak névleges birtokos Szerdahelyen. A Dancs-ág a XV század végén fiágon kihalt, Márton és utódai kiterjedt Kőrös megyei birtokokat kaptak Zsigmond királytól, 103 majd 1403-ban újabb Kőrös megyei adományok mellett elnyerték Rupolújvárat (a mai Kaposvárt) és a hozzá tartozó uradalmat. 104 Mártont lekötötték délvidéki közhivatalai és ugyanez mondható el Dersfy Miklósról is, aki kaposújvári várnagy és szlavón vicebán is volt. 105 1434-ben az ímrefyek végérvényesen megszerezték a pannonhalmi apátságtól ugyanazokat a Szentlászló környéki birtokokat, és ugyanolyan csere útján, mint elődeik 200 évvel korábban. 106 Az 1450-es évektől ott volt még az ímrefyek zákányi uradalma, amely ugyan nem volt nagy, de éppen elég volt ahhoz, hogy örökösödési pereket zúdítson tulajdonosaikra. 107 A felsoroltakon kívül az Imrefyeknek Kolozs megyében is voltak birtokai. 108 Szerdahely pedig megmaradt kis lélekszámú jobbágytelepülésnek. Lakói leginkább a kolostor, a kastélyok, a plébánia és a malmok működtetéséből és szolgálatából élhet-
