Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)
Borsa Iván: A somogyi konvent oklevelei az Országos Levéltárban (Forrásközlés) (Második közlemény) 1301-1330
angularem); ettől délnek indul egy hármas sarokföldjelhez; ezektől visszakanyarodik keletnek a Zeglak-ba menő út mellett egy úton menve egy földjelhez; ezután ugyanebben az irányban haladva elér ezen az úton egy tóhoz, amelynek neve Keersede; itt délnek fordul és ugyanabban a völgyben egy fűzfabokorhoz ér, amelytől nyugatnak fordul és egy régi földjel felé tart, amelytől dél felé fordul és a Warazhto Haraztha nevű helyhez megy, itt elhajlik nyugat felé a Desarka nevű helyhez; ahonnan ugyanebben az irányban egy út mellett emelt régi földjelhez ér; ettől északnak hajlik el és ezen az úton elér az első jelig és véget ér. Átírta I. Károly király 1327. május 21-én, melynek további átírásait lásd a 98. számnál. 100.1327. június 13. (sab. p. diem iuramenti, secundo die oct. penthecostes). A somogyi konvent bizonyítja, hogy Kekche-i Isou/Ioseu comes Sándor országbíró levele szerint pünkösd nyolcadának másnapján (jún. 8.) a konvent emberének: Egyed pap káplánnak jelenlétében letette az esküt a faluja (villa) területén lévő rét (fenetum) és malom ügyében Henrik veszprémi püspök ellenében, aki helyett levéllel András esperes, Acha-i plébános (sacerdos parrochialis) jelent meg, aki az esküt fogadta (vidente et astante ac recipiente). Hártyán, az előlap fényképén pecsételés nyoma nem látható. Veszprémi érseki lt. 152, Kék 2. (DF 200134.) 101. 1328. január 13. (IV, in oct. epiphanie). A somogyi konvent a Hedruh nembeli Dénes fia: Hedruh mesternek testvére: Lőrinc nevében is előadott kérésére privilegiális levélben átírja saját, 1323. június 26-án kiadott nyílt oklevelét (lásd a 83- sz.). Méltóságsor: János apát, Ulrik dékán és custos, Frigyes cantor, Adorján sáfár (celerario). Hártyán függőpecsételés nyomával. DL 72268. (Bezerédj cs.) 102. 1328. április 16. (sab. a. quindenas pasce). A somogyi konvent előtt Lulya-i Miklós fia: Marcellus - felesége: Mária nevében is, aki Lulya-i Albert fiának: Péternek leánya - lelkük üdvéért a veszprémi Szent Mihály-egyházat teszi meg örökösükké és Lulya-n birtokolt telkeket, trágyázott és mezei (campestribus) földeket, ligeteket és erdőket minden haszonvételükkel a Szent Mihály-egyháznak és általa a püspökségnek adományozza, az ugyancsak megjelent Henrik veszprémi püspök és ispán, királynéi kancellár pedig utódai nevében is vállalja, hogy őket élelmezi, ruházza és birtokaikban meghagyja. Az oklevelet Marcellus részére adták ki. Hártyán, hátlapján pecsét nyomával. Veszprémi érseki lt. 155, Lula 3. (DF 200137.) 103- 1328. június 25. (sab. p. nat. Johannis bapt.) A somogyi konvent előtt Fuened-i Péter fia: Boda az ugyancsak személyesen megjelent Bew nembeli Tódor fiának: Gege-nek és örököseinek 20 márkáért eladta Fuened birtokon levő részét 25 hold földet és ugyanott a Kuchad nevű helyen egy négy ember által egy nap alatt lekaszálható rétet (fenilia) megtartott magának. Ugyanakkor Buda és Gegus a béke kedvéért kölcsönösen felmentették egymást a köztük folyó ügyekben, Gegus pedig Fuened birtokon egy