Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)

Függelék - I. Tudományos rendezvények 1995-ben

húzó nemzet, csak a saját érdekeik védelmét néző, felelőtlen magatartása mindenféle ellenállás, szabadságharc bukását eredményezte. Olyan idők eljövetelét, amilyenekben az udvar szabadon, mindenféle komoly ellenállás nélkül valóraválthatta elképzeléseit, gyarmatosító politikáját. Azonban ezeknek az időknek a tárgyalása már nem tartozik előadásunk tárgykörébe, sőt az eddig elmondottak nagy része sem. Bár ahhoz, hogy a magyar falu és mezőváros XVI-XVII. századi fejlődését és ennek kapcsán az építkezés, a falukép, a települési viszonyok változását ismertethessük, szükséges volt - szerintünk legalábbis - a korszak általános történelmi-politikai viszonyainak felvázolása. A magyar falu a XVII. század végére általánosan válságba került. Az állandósult futások, elbújások, menekülések következtében a falvak épületeinek állaga nagymértékben leromlott. Nagyon sok építmény romba is dőlt, és a romépületeknek nagy része a későbbié során nem is épült újjá. Az újjáépítés és az újonnan emelt épületek a régi nyomon haladtak, fából, sártéglából, azaz vályogból építkeztek, de nagyon megugrott a paticsfalú építmények száma illetve aránya is. A XVI-XVII. század veszélyekkel teli időszakának, a futások, menekülések, de egyben a rendszeres visszajárás, visszatérés korszakának jellegzetes építménye volt a gabonásverem, amelyeket a vízjárta területekből úgy-ahogy kiemelkedő alacsony hátságokon építettek meg és égettek ki. A feltöltött gabonásvermeket igyekeztek elfedni, felismerhetetlenné tenni nádtörmelék, gallyak rárakásával, hogy az arrafelé kószáló martalócok, földönfutók, katonák és egyéb népség ne találhassa meg és ne foszthassa ki őket. A XVI-XVII. század faluépítészete rövid időre visszafejlődést is mutat azzal, hogy a korábbinál nagyobb számban építettek úgynevezett föld- vagy putriházakat, mint korábban, amikor is az volt a tendencia, hogy az építmények, de különösen a lakóházak a föld felületére épüljenek, ne pedig félig vagy teljesen a földben álljanak. Viszonylag sértetlen, ép állapotban, ha ugyan nagy károkkal is például leégtek - egyedül a kő vagy kő alapon tégla épületek maradtak meg. Természetesen az időnkénti odahagyás ezeket is megviselte, sok rommá változott a korszak végére. Ezek a kastélyok, az erődített udvarházak illetve a templomok, esetleg a parociáhis házak maradványai voltak. Az épületek kiegészítése, fedése kizárólag a helyben talált, olcsón hozzáférhető anyagokból készült; vályogból illetve nádból. Minthogy a falvak túlnyomó többsége eredeti, középkori helyén maradt, a belterületen ismét zsúfoltság állt elő és megerősödött a már említett kétbeltelkes településforma. Nagy kár volna, ha az elmondottak alapján bárki is holmi mai, manapság emlegetett nacionalizmussal vagy valamiféle nyugatellenességgel vádolna. Csak a kétésfélszázháromszáz évvel ezelőtti gazdagsági, társadalmi és kulturális valóságot igyekeztem felvázolni, az elhallgatott vagy félreértett, félremagyarázott tényeket helyes megvilágításba helyezni. Mert mégiscsak tény az, hogy például a kor legnagyobb magyar városát, Debrecent, nem a török szállta meg és dúlta föl, hanem Strasszaldó, illetve utóbb sem Ali basa, hanem az Eperjesen vértörvényszéket tartó és aztán Debrecent aljas módon megkínzó, tönkretevő, őrült Caraffa. Azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy éppen Bécs igyekezett megakadályozni, hogy diákjaink tömegei valóban nyugati egyetemeket látogassanak, hogy ezáltal tényleges nyugati, nyugat-európai kapcsolatokra tegyünk szert, és nem a török. Amennyiben pedig a XVI-XVII. századi magyar falvak életére korlátozzuk a kérdést, az sem hallgatható el, hogy mélyen a hódoltsági területeken bennfekvő falvak, mezővárosok példát mutató módon jelentős iskolákat tartottak fenn és működtettek, mint például a dél-dunántúli Tolna, Kálmáncsa vagy Veresmart illetve Hódmezővásárhely, Halas, Mezőtúr, hogy Kecskemétről és Nagykőrösről ne is essék szó. Tény és való, hogy az általános hiedelemmel ellentétben XVI-XVII. századi falvainkban, mezővárosainkban megtestesülő kontinuitás hívei vagyunk, és legfőbb törekvésünk az, hogy ennek a két évszázadnak a részletes és tárgyilagos helytörténetét, a gazdasági, társadalmi és kulturális változásoknak a világánál minden korábbinál alaposabban kikutassák, feldolgozzák. Szeretném hinni, hogy ez a hosszúra sikerült előadás is valamelyest szolgálta ezt a célt, és a felvetett kérdések továbbgondolására ösztönzött.