Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)

Tilkovszky Lóránt: „Ütött a cselekvés utolsó órája." Bajcsy-Zsilinszky Endre 1942. február 4-i memoranduma Horthy Miklós kormányzóhoz

telenségeknek ama véres sorozata folyamán, mely a múlt évi április 11-étől a mostani napig a visszaszerzett dél-magyarországi területeken lezajlott. A szerb lakosság általában örömmel várta a magyar katonaságot, hiszen az egész szerb nemzet apraja-nagyja helyeselte volt a délszláv-magyar politikai barátságnak tömegindulatokkal is megtámasztott fejlődését és utóbb szerződéses megpecsételését. Természetes, hogy ez a szerb lakosság, miután a délszláv hadsereg elhagyta Bácskát, szívesebben vette, hogy magyar megszálló csapatok érkeznek németek helyett. Talán felébredt az ősi magyar-szerb rokonszenv is a délszláv lelkekben, de nyilvánvaló, hogy főleg több emberséget reméltek a magyaroktól. Fájdalom, a megszálló magyar katonaság is - egyes helyeken - követett el fölösleges vérontást. Az egész bácskai megszállás folyamán komoly tényezők számítása szerint mintegy 8350 ember esett áldozatul az ottani szlávságból, köztük bizonnyal több százan olyanok is, alattomosan lövöldöző és ellenálló dobrovoljácok,

24 akik ezt a sorsot kihívták s így meg is érdemelték, de nagyobb részben ártatlanok vagy kisebb vétkesek, bőségesen asszonyok és gyermekek is. Mikor a múlt év november elején lent jártam Újvidéken,

25 mélységes elszomorodással hallottam ezeket a dolgokat - és a továbbiakat. Jóravaló, jóindulatú szerb uraktól,

26 olyan férfiaktól, akik a jugoszláv uralom alatt is a magyar kisebbség igazát merték képviselni a belgrádi kormányzat előtt, azt hallottam Újvidéken, hogy a szerb lakosság ezeket a hadműveletek alatt elkövetett cselekményeket nem írják túlságosan a magyar államiság vagy éppen a magyar nemzet rovására, hanem inkább a háborúval járó nehezen elkerülhető kisiklásoknak minősítik, sőt az operáló gyorsdandár parancsnoka, Dalnoki Veress Lajos tábornok emberséges és igazságos magatartásáról s némely nemes gesztusáról a szerbek is elismeréssel nyilatkoztak előttem. Annál súlyosabban hozzájárult a bácskai szerb, általában az ottani szláv lakosság mesterséges elidegenítéséhez a megszállás bevégeztével kezdődő katonai közigazgatás egy és más ténykedése. így főleg Bajor tábornok városparancsnoki működése Újvidéken.

27 Bajor tábornok azzal kezdte hivataloskodását, hogy sértő hangú plakátokon a zsidókat, cigányokat és szerbeket egy kalap alá fogva, súlyosan, feleslegesen és károsan emberi önérzetükben bántotta meg azt a derék és vitéz szerb népet, melynek dicséretétől egy hónappal azelőtt csak úgy áradozott a magyar közvélemény és sajtó. Ez a durva hang éles ellentétben volt a vérbeli magyar, derék székely Veress tábornoknak az újvidéki nemzetiségek kiküldöttjei előtt talán pár nappal azelőtt tett megértő és nemes hangú nyilatkozatával s azzal a várható bánásmóddal, melyet ez a nyilatkozat mintegy beharangozott volt. De Bajor tábornok e felesleges, káros és a magyar szellemmel összeférhetetlen sértegetéseknél nem állapodott meg, hanem emlékezetem szerint még ezen durva hangú plakáton szólította fel az 1918 óta Újvidékre és környékére beköltözött szerbeket (valamint a cigányokat és zsidókat), hogy három nap alatt távozzanak az országból. A szerencsétleneket - tudtommal mintegy 24 000 lelket - kik ingóságaikból sem vihettek semmit magukkal, mindössze 30 pengőt fejenként, csecsemőstől, gyerekestől átdobták a Duna túlsó partjára az akkori horvátországi és szerbiai anarchiába. De az ott maradottak ellen is tovább folyt a fölösleges és a szerb nép bátorsága, szenvedélyes vérmérséklete folytán csak visszafele sülő megfélemlítés és zaklatás. A tisztes, európai színvo-