Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 27. (Kaposvár, 1996)
Paál László: Somogy megye sajtója 1891-1918 (Második közlemény)
Tartalmilag pedig az egyre divatosabb műfaj, a bűnügyi tudósítás és a riport mind gyakoribb közlésével. Témát bőven szolgáltattak a századelő rendőrségi és bírósági anyagai. És ha helyben nem akadt közlésre alkalmas esemény, válogathattak az MTI, az osztrák kormány hivatalos kőnyomatosa, a Generalkorrespondenz, az Altalános Tudósító és a rendőrség kőnyomatosai anyagaiból. Olvasói kör, terjesztés Annak megbízható felvázolásához, hogy milyen példányszámban jelentek meg a vizsgált időszak sajtótermékei, alig rendelkezünk forrásokkal. A szerkesztőségek üzleti titokként kezelték adataikat, a kiadók könyvelési és egyéb információval szolgáló iratai nem kerültek levéltárba. Mindössze egyetlen esztendőről van néhány - viszont kétségkívül megbízható - adatunk, egy alispáni összesítés alapján. Eszerint 1914-ben a Somogyvármegye című napilap 3600, a Somogy ekkor már mindössze 200, a Somogyi Kisgazda 1000, a Somogyi Ellenzék 750, a Somogyi Hírlap 1400, a helyi lapok közül a Marcaliban megjelenő Felsősomogy 300 példányban került ki a nyomdákból. 18 Az olvasók elsősorban a városi értelmiségiek, közigazgatási vezetők és alkalmazottak, vidéken a tanítók, jegyzők, lelkészek, megyeszerte a nagyobb gazdasági és kereskedelmi szervezetek, ipari és mezőgazdasági üzemek vezetői, tisztviselői köréből kerültek ki. Számottevő volt a klubok, kaszinók, könyvtárak, vendéglátóhelyek előfizetői csoportja, melyek gyakran több sajtótermékkel is szolgáltak - természetesen fővárosiakkal is - vendégeiknek. A tömegeknek szánt két lap - a Somogyvármegyei Népújság és a Somogyi Kisgazda legföljebb falvanként két-három példányban jutott el a családokhoz, figyelembe véve példányszámukat. Az alacsony megjelenés mellett az előfizetésben hátralékban lévők meglehetősen nagy aránya miatt is állandóan a csőd szélén táncoltak a kiadók. Erre utal a negyedévenként megismétlődő előfizetési felhívások nemegyszer esdeklő hangja. A Somogyi Kisgazda például csaknem könyörgőre formálja felhívásának stílusát, amiben megosztja gondját olvasóival. Elmondja, hogy az előfizetésből befolyt összeg csupán a magas nyomdaköltség kifizetésére elegendő, arra már nem is számíthatnak, hogy a szerkesztőknek és a cikkírónak is jusson belőle. Laptársai nem ennyire nyitottak. A Somogy is inkább a dicsekvést választja, amikor 1894-ben így próbálja gyarapítani előfizetői táborát: „Hála és köszönet minden előfizetőnek. Minden bejött, sőt újak is jelentkeztek." 19 (Az elégedettségnek egyébként ellentmondanak a rendszeres felhívások.) Vagy a Somogyi Újság ekként fejezi ki az első negyedév sikerét: „Példányunk mint akármelyik hetilapé." ANépjog alig leplezett szégyenkezéssel kéri az előfizetések megújítását, ekként mentegetőzve: a figyelmeztető cikk „nem toborzó, hanem barátságos levél." 20 Szerkesztők, újságírók A századforduló éveiben az újságírást már egyre többen művelték hivatásszerűen, bár a cikkek jelentős részét - kiváltképp a vidéki lapokban - még mindig külső munkatársak írták, mintegy másodállásban. A megyei lapok általában 2-3 fős főhivatású gárdával dolgoztak. Ez azt jelentette, hogy a felelős