Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

T. Mérey Klára: Nagyatád a kisgazdamozgalom bölcsője (Második közlemény)

Mindenféle paszománt- és zsinórárut készítettek, de elsősorban a hadsereg számára gyártották a szükséges zsinórokat."^ Egy 1904-ben készült gyáripari felmérésben a Wollák és Berkovits paszomántgyárban a felhasznált hajtóerőt 24 lóerőnek jegyezték fel, a munkáslétszám ekkor 388 fő volt.

26 1907 őszén megkapták az állami kedvezményt, amely azonban az 1907. III. t.c. 1. §-a értelmében feltételekhez volt kötve; az alkalmazottak 75%-ának magyarnak kellett lennie, a nyersanyagot lehetőség szerint az ország határain belül kellett beszerezniük, meghatározott volt a foglalkoztatott munkások száma és bérminimuma.

27 Utóbb - nyilvánvalóan a divatváltozással - a kereslet is csökkent, a gyár munkáslétszáma is kevesebb lett. Az 1906. évben elkezdődött második országos gyáripari felmérés adatai szerint 1908-ban három budapesti cég egyesülésével Krausz és társai cég név alatt jelentékenyen kibővítették ezt a nagyatádi üzemet. „Munkásmizériák" miatt azonban ez a vállalat üzemét az 1912. év vége felé „hazai paszományiparunk nagy kárára, beszüntette" - írták e kötet szerzői.

28 Sajnos, a helyi lap 1913. évi köteles példányai nem találhatók könyvtárainkban, így nem tudhatjuk meg azt, hogy mi volt a „munkásmizériák" háttere. Fantasztikusan bontakozik ki azonban e lap egyik híradásából az, hogy kik voltak a gyár munkásai és milyen nehéz sorban éltek. Ezt a munkássorsot a Nagyatád c. lap egy hármas öngyilkossággal kapcsolatosan, annak ürügyén írta meg. E cikkből tudjuk meg, hogy több falusi lány dolgozott a zsinórgyárban. Ezek között volt három taranyi lány is, akik rendszeresen küldtek haza keresetükből szüleiknek. A gyárban sok szomszéd falubeli lány dolgozott akkor, és a gyár vezetősége „tisztán jóindulatból" - mint a lap írja - ingyenlakást adott nekik egy házban. Egy szobában 8-10 lányt helyeztek el, ahol csak szalmazsákok voltak, mint a kaszárnya priccsei. Itt éltek a munkásnők, akik - még a riporter szerint is - csak gyerekek voltak. Legtöbbjük még 15 éves sem volt. „Szegény szülők gyermekei, akik heti keresetük jó részét szombaton este hazaviszik szüleiknek, ugyanakkor otthon ruhát váltanak, és egy hétre való elemózsiát hoznak magukkal." E szegény lányok közül hármat az egyik társuk azzal ijesztgetett, hogy feljelenti őket a gyár vezetőségénél és csendőrök kísérik őket haza a falujukba. Ez a három szegény gyerek lúgkövet ivott és kettő közülük - szörnyű kínok között - meghalt.

29 Nyilvánvaló, hogy ezek a félig gyermek munkásnők nem okozhattak problémát a gyár vezetőségének, mindamellett a munkásszervezkedésnek nyomai vannak ebben a gyárban, amint azt majd később látni fogjuk. Agyár tönkremenetelébe valószínűleg az is belejátszott, hogy a divatváltozással paszomántra már nemigen volt szükség, az már ódivatúnak tűnt. Nagyatád is elvesztette addigra azt a kis kapcsolatát is a hadsereggel, amit számára a méntelep ottléte jelentett. 1912-ben ui. - miután előzőleg sok-sok huzavona volt a méntelep új helyét illetően - végleg elvitték azt Nagyatádról.

30 A gyár meglehetősen hirtelen szüntethette meg üzemét, mert 1912-ben egy gyáripari címtárban „Krausz és társai egyesült zsinór- és paszománygyára, Nagyatád" címmel még szerepelt. Feladatát akként jelölte meg: „Mindennemű magyar zsinórok, paszományok és zsinórgombok, katonai zsinórzatok, lövészbojtok, mindennemű egyén és díszruhazsinórok" stb. készítése, azonkívül még cipőfűzőket, női selyemruhazsinórokat, redőnyzsinórokat stb. is állítottak ott elő. A géppark 150 lóerős volt, a gyárban 220 állandó munkást és 1200 háziiparost foglalkoztattak. - A két év múlva megjelenő ipari címtárban már nem szerepel ez a nagyatádi üzem.

31