Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Paál László: Somogy megye sajtója 1863-1890. (Első közlemény)

Nagycsepelyen. Figyelemmel a korabeli szokásra, mely szerint az úri családok a születésük után két-három nappal tartották keresztvíz alá gyermekeiket, az október 20-i dátum látszik elfogadhatónak. Roboz rendkívül ambiciózus közéleti személyiség volt. Számos egyesületben viselt tisztséget: a népnevelési és a Somogy megye gazdasági egylet titkára, a dalárda elnöke, egyik megalapítója a Berzsenyi irodalmi társaságnak stb. Majd 1885-ben őt választották meg a vidéki újságírók és kiadók kongresszusa elnökének, melynek összehívását ő kezdeményezte. Jó tollú zsurnaliszta volt; minden műfajban otthonosan mozgott. Három-négy flekkes vezércikkei pátosszal átszőttek, esetenként kioktató hangúak, zaklatott stílusúak, szívesen alkalmaz különálló, néhány szavas sorokat. Tárcaírásait az áradó mesélőkedv, könnyedség, máskor a finom irónia jellemzi. Gyakran írt aktuális kérdésekről verses formában is. Szívesen vetett papírra humoros történeteket, vicceket is. Egyéni, családi élete kiegyensúlyozott volt. Feleségével és - amíg meg nem házasodtak - leányával és fiával élt, a nyolcvanas években már 21 helyiségből álló emeletes házában. Jómódja azonban szerintünk - egyik méltatójával ellentétben nem elsősorban a lap szerkesztéséből, az újságjában megjelent cikkeinek honoráriumából származott. Jövedelemteremtő vagyonát képezte ugyanis még egy kaposvári lakóház, Kötcsén egy kisebb földbirtok 50-60 ezer forint értékben. Feltehető azonban, hogy tollával is el tudta volna tartani családját, de semmiképpen sem ilyen magas színvonalon. Mint afféle purifikátori szerepben tetszelgő közéleti férfiú, arra törekedett, hogy megfeleljen a róla írásai által kialakult képnek. Káros szenvedélye nem volt, emberi kapcsolatait igyekezett társadalmi állásának megfelelően ápolni. 1887ben. kitüntetése kapcsán írta róla a főispán: Jellemére vonatkozólag sem magánúton, sem hivatalosan nem értesültem olyanról, ami előéletére árnyékot vethetne."

2

'* Életét számos elismerés kísérte. Magas kitüntetésekkel büszkélkedhetett, jubileumi ünnepségei alkalmával lelkendező szónoklatok hangzottak el, és kolumnás méltatások jelentek meg róla. Rajta kívül és a mindenkori belső munkatársak mellett a lap jó harmadát, felét külső munkatársak írták: kiterjedt írói gárda vett részt a hírek szállításában, cikkek írásában. Mind a székhelyről, mind a megye számos községéből - sőt váltakozó gyakorisággal a Dunántúl több városából: Keszthelyről, Nagykanizsáról, Sopronból is - levelek sokasága érkezett a szerkesztőséghez. A kisebb cikkek, versek díjazása ebben az időben vidéken nem volt divatban. Feltehető azonban, hogy elsősorban a fővárosi írók nem díjtalanul bocsátották írásaikat a lap rendelkezésére. Egy alkalommal azonban 3 cs. aranyat ajánlott fel a szerkesztőség a legjobb levelezőnek. (Az azonban nem derül ki a felhívásból, hogy a pályázat milyen időtartamra szól.) A viszonylag gyakrabban publikáló, illetve nevesebb szerzők névsorát esetenként közölte a szokásos előfizetői felhívásban. Ezekből kiderül, hogy a kultúra nagy mecénásától, a földbirtokos és képviselő Somssich Páltól, a közélet helyi tisztségviselőitől, pártvezetőktől, Jókaitól kezdve jó néhány megyei levelezőt és fővárosi írót, újságírót, politikust tekintett munkatársának, 1887-ben például száznégyet(l) sorol közéjük. Lelkészek, jegyzők, tanítók, gazdászok, ügyvédek szállítják a híreket, számolnak be környezetük egy-egy eseményéről tudósításban, vagy próbálják elhelyezni irodalmi zsengéiket a Tárca rovatban. Álljon itt néhány, viszonylagos gyakorisággal publikáló szerző neve az indulás éveiből: Dr. Andorka Elek, Kozma Sándor (Bukógáti), Maár Gyula, Németh Ignácz (Kaposvárról ill. Budapestről), dr. Rosenspitz Sándor, gróf Széchényi Pál, Tar Csatár, VikárJános, Zichy Antal.