Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Függelék - Tudományos rendezvények 1994-ben

kolása. Egyetlen ideiglenes kormány sem volt, amelynek a kormányfőjével szóba álltak volna, egyedül Károlyi Mihály. 1918 novemberében a franciák a szlovák területek határát is Pozsonytól jóval északabbra képzelték, nagyjából az etnikai vonalnak megfelelően. Kérdés, hogy ezeket az elképzeléseket miért adta fel a francia kormány? Elsősorban angol és francia tiltakozásra, másrészt rájöttek arra, hogy a Károlyi részéről érzékelhető barátság azzal a reménnyel függ össze, hogy Magyarország jókora területeket tarthasson meg, főleg Erdélyt. Erdély kapcsán pedig választaniuk kellett a magyarok és a románok között, s a többi hatalomhoz hasonlóan Románia fontosabb volt számukra. Szükségképpen összeomlott Károlyinak az a koncepciója is, hogy Magyarország fontos stratégiai pontjait a franciák szállják meg. Helyettük jöttek a románok, a szerbek, a csehek. Létrejött egy de facto helyzet még mielőtt a békekonferencia megnyílt volna. A konferencián pedig mérlegelték az. igényeket, s az igények érvényesítésének szempontjait. A határkérdéssel foglalkozó bizottságok mindig hangsúlyozták, hogy az etnikai elvet tekintik kiindulópontnak, de azonnal hozzátették, hogy itt az etnikai viszonyok olyan zavarosak, hogy nem lehet hozzájuk igazodni. Következésképpen érvényesíteniük kell mellettük az antant oldalán álló népek érdekeit, amelyek gazdaságiak és stratégiaiak. A hazai közvéleményt erősen foglalkoztatja ma is Magyarország és a nagyhatalmak viszonya, s előszeretettel teszi felelőssé mindenért a franciákat. A valóság más volt. A bizottsági tárgyalásokon mindig akadt delegáció, amelyik enyhíteni próbált. Az északi határ meghúzásánál az angolok igyekeztek kedvezni, de szembekerültek a másik hárommal. A keleti határ kérdésében az amerikaiak az utolsó percig ragaszkodtak hozzá, hogy legalább a legfontosabb határ menti városok megmaradjanak, leszavazták. A jugoszlávokkal szemben az olaszok álltak mellénk, de a másik három elutasította. A franciák többnyire abban a háromban voltak, amelyek ellenünk léptek fel, de nem minden kérdésben. Az angolok például hajlottak volna arra, hogy Békéscsaba és Makó a románoké legyen, a franciák nem. Az angolok odaadták volna Salgótarjánt és a szénmedencét Csehszlovákiának, a franciák akadályozták meg. Vagyis az a beállítás, hogy az angolszászok szerettek minket, a franciák pedig utáltak, nem állja meg a helyét. Az olaszok pedig leginkább a jugoszlávokat nem szerették. Több esetben a magyarokkal össze sem függő ürügyet találtak, hogy Magyarországgal szemben döntsenek. Ilyen volt például Lemberg ügye, amelyet a lengyelek és az ukránok is meg akartak szerezni. Amikor az ukránok felé hajlott a pálma, a franciák közbeléptek. Kedvezni akartak a románoknak, s kitalálták, hogy a lengyeleket szorongatják a bolsevikok (akkor a közelükben sem voltak), ezért védelem címén felhatalmazták a románokat, hogy Lembergbe vonuljanak. A bolsevik veszedelem hamis érve késztette arra az amerikai delegációt, hogy visszakozzon a keleti határ vitájában. Ennél is furcsábban alakult a burgenlandi kérdés, vagy ahogy akkor mondták, a nyugat-magyarországi megyék ügye. Eleinte senkinek sem jutott eszébe, hogy ezt a területet az osztrákoknak adják. Amikor Franciaország nem tudta elérni eredeti célkitűzéseinek megfelelően a Rajna-határt, Németország túlzott megerősödését elkerülendő elfogadtatták az anschluss-tilalmat, s Ausztria hajlandóságát Burgenlanddal honorálták, ami egyébként nem a franciák, hanem az amerikaiak ötlete volt. Magyarország súlyos veszteségeket szenvedett, de tény, hogy a békekonferencián a csehek, szerbek és románok számára kevesebb területet adtak, mint amekkorát eredetileg követeltek. A csehek igényt tartottak a salgótarjáni szénmedencére, a Miskolc körüli iparvidékre, sőt a tokaji borvidék egy részére is. A románokkal volt a konferenciának a legnehezebb dolga. A legkeményebb fenyegetéssel tudták csak rávenni őket, hogy kivonuljanak Magyarországról. A szerbeket is csak 1921 őszén tudták rászorítani, hogy vonuljanak vissza a békeszerződésben előírt vonalra. A románok nem akartak lemondani a Békéscsaba-Makó-vonalról, a szerbek pedig a Pécs-Baja-vonalról, s az itteni szénmedencéről. Az osztrákok is nagyobbnak gondolták Burgenlandot, mint amekkora. Tegyük még hozzá, hogy a csehek és a szerbek korridort akartak a Dunántúlon, ami összekötötte volnajugoszláviát és Csehszlovákiát. A korridor-kérdésben minden nagyhatalom a cseh és a jugoszláv elképzelések ellen lépett fel. Nem annyira a magyarok érdekében, hanem inkább azért, hogy elkerüljék az ún. déli és északi szlávok érintkezését, mert azt már Nyugat-Európára is túl veszélyesnek tartották.