Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Függelék - Tudományos rendezvények 1994-ben

orosz birodalommal, a kisebb népek nemzeti ébredésével, nem beszélve arról, hogy Magyarország gyenge, különösen a szabadságharc leverése után. Mátyás korában az ország 75-80 százaléka magyar volt, de legalábbis hungarus tudatú. A XVIII. században ez teljesen felborult. A reformkor vezető liberálisai tisztában voltak a hazai változásokkal és a nemzetközi helyzettel is. Deák már 1842-ben azt írta Zala megyébe sógorához, hogy Magyarország önállóságát és a nemzettest egybenmaradását veszély fenyegeti. A veszély elhárításának, az ország összetartásának eszközét a polgári jogok kiterjesztésében látta. Csak ez késztetheti az országhoz sem érzelmileg, sem anyagilag nem kötődő népeket arra, hogy ne akarjanak elszakadni. A megvalósításhoz azonban több lelkierő, méltányosság és igazságérzet kellene, mondja Deák. 1867 márciusában pedig azt fejtegeti, hogy mennyire megváltozott az ország állapota Mátyás király óta, különösen a nemzetiségi arányok. Felismerték tehát a belső átrendeződést, de nem tudtak megfelelő politikai válaszokat adni. A '18-as felbomlás, Magyarország feldarabolása végső soron a struktúrában rejlett, az európai hatalmi viszonyokban, Magyarország nemzetiségi összetételében, a nemzetek önállósulási vágyában. Vagyis az erőviszonyokban, s nem egyes személyek politikájában. A kiegyezéses rendszer végzetes következménye abban rejlett, hogy elfedte és elfeledtette a kisebbségbe szorulás rémképeit, elhomályosította a liberális reformnemzedékben még erősen élő realitásérzéket, sőt illuzórikus beállítottsággal dezorientálta a magyar társadalom zömét. Ennek a dezorientáltságnak volt példája a millenáris kiállítás. Az akkori országgyűlési törvény újabb ezer évre biztosítva látta Magyarország fennállását, s egyszerre adott hálát az Istennek, Árpád fejedelemnek és Ferenc Józsefnek. Úgy tűnhet, hogy ellentmondok magamnak, s mindent a körülményekre vezetve vissza, kikapcsolódik az ember. Nem. A személyek, a politikai vezető réteg, s az általuk szervezett pártok nem hagyhatók figyelmen kívül. Mindig többféle alternatíva létezik, a mozgástér sohasem teljesen lezárt. Mi volt a reális lehetőség 1867 után? Nem kérhetünk számon a '67-es Magyarország vezető rétegein egy olyan nemzetiségi politikát, amilyen még ma sincs Európában. Azt sem lehet elvárni, hogy egy angol vagy spanyol típusú mai regionalizmust próbáljanak meg. Vegyük sorra azokat a lehetőségeket, amelyek ténylegesen módjában álltak az akkori elitnek anélkül, hogy a nemzeti érdekek sérelmétől kellett volna tartania. Az egyik ilyen lehetőség a centralizmus meghiúsításában való részvétel volt, erre Ferenc József és az osztrák vezető réteg egy szűk konzervatív csoportja is hajlott. E ponton összetalálkoztak a magyar és a cseh érdekek. Az 1870-ben kinevezett új ausztriai kormány megkezdte a cseh-osztrák kiegyezés előkészítését, amely 1871 őszén megvalósulni látszott. Az 1871 októberi közös minisztertanácsban azonban Andrássy Gyula aktív közreműködésével, arra hivatkozva, hogy Bismarck egyáltalán nem helyeselne a Monarchián belül egy olyan szláv erőnyerést, amit a cseh kiegyezés jelentene, egyszerűen leszavazták. A háttérben ott állt Bismarck és ott állt a magyar uralkodóosztály is, amely történelmi alkalmat szalasztott el. A trializmussal egészen más alternatívák alakulhattak volna ki, s teljesen másképpen alakulhatott volna a csehekkel való kapcsolatunk. Az akkori demokratikus baloldal látta is ezt, de sikertelenül került ki a parlamenti csatározásból. A második lehetőség a horvát trializmus lett volna. A horvátok elégedettek voltak a magyar-horvát kiegyezéssel, több engedményt akartak a pénzügyigazgatásban, nyelvhasználatban, önrendelkezésben stb. Ezekből jó néhány teljesíthető lett volna a magyar érdekek sérelme nélkül. Különösen fontos volt a horvátoknak az a kérése, hogy ismerjék el Horvátország, Szlavónia és Dalmácia egységét, s önálló közjogi testként illesszék be a Monarchiába. Ez az alternatíva napirendre került 1902-ben is, s követelésként szerepelt 1905-ben a fiumei resolutioban is. 1905-ben a szerb-horvát koalíció ajánlatot tett a magyar koalíciónak, hogy közösen próbálják meg a Monarchia trialisztikus átalakítását. A magyarok elutasították ezt a megoldást arra hivatkozva, hogy nem akarják megbontani a Monarchia közjogi egységét. A harmadik elszalasztott lehetőség a nemzetiségi jogok kiterjesztésének elmulasztása. Ausztria a '80-as és '90-es években fokozatosan haladt előre ezen a téren. Hivatali kétnyelvűség, egyetem Prágában, Brünnben, Olmützben. Közben a magyar nemzetiségi politika visszafelé