Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Függelék - Tudományos rendezvények 1994-ben

Hanák Péter' akadémikus előadását tartja a felbomlásban a népek szabadságát és szabad szövetségét kell megvalósítani. Mindenkit megindítanak e szavak, s elbűvöl a gondolat szépsége. A történésznek azonban éppen az elragadtatástól kell óvnia magát, alaposan mérlegelnie kell egy ilyen gondolat valóságtartalmát, s kérdéseket kell feltennie. Lehetséges volt Ausztriát megsemmisíteni 1867-ben? Volt erre a nemzetnek ereje? Volt hozzá szövetségese? A válasz: nem. Ám tegyük fel, hogy Ausztria megsemmisül. Létrejöhetett volna valóban a népek szabad szövetsége? Nyilvánvaló, hogy nem. Ma már jól tudjuk, hogy a magyar szabadságharc leverése után a nemzeteknek és vezető rétegeknek sem ereje, sem vállalkozó kedve nem volt megismételni '48-at. Nem is lett volna rá lehetőség. Olaszország egységesülése után semmilyen külföldi hatalommal nem lehetett összefogni, mert Anglia mindent akart, csak éppen Ausztria felbomlását nem. III. Napóleon Ausztria mellé állt, Bismarck Ausztria fennmaradását akarta. Oroszország ellenezte a dualizmust, de nem akarta Ausztria megszűnését. A történeti logika ellene szól annak a véleménynek, hogy a Kiegyezés irrealitása, elsietettsége, átgondolatlansága okozta volna a későbbi bajokat. A történeti érvek mellett felvetődik egy általános történetelméleti és módszertani kérdés. 1918-ban a kortársak könnyen a retrospektív történetszemlélet csapdájába eshettek. Számukra '18 logikusan következett '67-ből, '67 pedig '48-ból. A visszafelé gombolyított gondolkodással mindig minden bajunkért a törököket, sőt Árpád fejedelmet tehetnénk felelőssé, újabb és újabb érzelmi attitűdök hálójába gubancolódva. Előrehaladó kronológiai logikával egészen más következtetésekre jutunk. 1848-ban azért vesztettük el a szabadságharcot, mert nem volt elegendő erőnk, hogy sikerrel szálljunk szembe az orosz és az osztrák haderővel. Következett egy súlyos önkényuralom, amiből nagyon nehéz volt kiutat találni, mert a nemzet tényleg ki volt vérezve, s nem volt vezető ereje, amely hajlandó, illetve képes lett volna rálelni a kivezető útra. A nemzetközi körülmények sem kedveztek. A Kiegyezés akkor reális kompromisszum volt, nem lehetett jobb megoldást találni. A Kiegyezés után pedig következett egy ötvenéves békekorszak sok negatívummal, de talán még több fejlődési mozzanattal (városépítészet, iparosodás, a