Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)
Manfred Kehrig: Az 1942/43-i sztálingrádi csata. Intő szó a falon („Menetekel...")
az emlékiratot a következő gúnyos megjegyzéssel látta el: „Nekünk nem kell a Vezér helyett a fejünket törnünk, von Seidlitz tábornoknak pedig nem a főparancsnoké helyett". 1942. november 26-ával a német keleti arcvonal déli körzetében a vezetési viszonyok döntő fordulata következett. Von Manstein tábornagy átvette a főparancsnokságot a Don Hadseregcsoport felett. Neki alárendelve a 6. Hadsereg, a 4. Páncéloshadsereg, a román 3. és 4. Hadsereg. Ezenkívül azok az erők, melyeket a 6. Hadsereg felmentésére vonultattak fel. Az arcvonal vezető főparancsnokainak, Weichsnek és Paulusnak eddigi azonos megítélésében most mégis döntő hangsúlyváltozás keletkezett: Von Manstein a helyzet megítélésében mindenképpen arra az eredményre jutott, hogy amíg a katlanban levő 6. Hadsereg üzemanyaggal és páncéltörő lőszerrel való ellátása szavatolt, nem szükséges egy kitörés. Hitlernek azt jelentette, hogy ilyent csak a legnagyobb szükség esetén parancsol meg. Ezt a felfogást először csak november 28-án változtatta meg, miután a 4. Légi Hadsereg főparancsnoka, von Richthofen vezérezredes világosan szeme elé tárta, hogy a Légierő nem kielégítő erői nem képesek a 6. Hadsereg ellátására. Ugyanazon a napon egyébként von Manstein előtt volt von Seidlitz helyzetmegítélése is, Paulus a páncéloscsapatok főparancsnokáéval együtt, melyekben újfent le volt szögezve az, hogy légi úton való biztos és hatékony ellátás lehetetlen. Manstein tehát azt jelentette a Hadsereg Vezérkarának, hogy ő e körülmények között nem tartja értelmesnek, hogy a 6. Hadsereget a katlanban hagyják, hanem csupán egy feladat adódhat: A még valamelyest érintetlen egységeket visszavonni a Donhoz, hogy így az A. Hadseregcsoporttal együtt ismét egy rendezett és összefüggő, egyszersmind eredményes hadműveleti vezetés is létrejöhessen. Hitler ezzel semmiképp sem tudott egyetérteni, és elutasította von Manstein javaslatát. 3- Megpróbálják a lehetetlent: A felmentő támadás Az 1942. november 24-i Vezéri elhatározás és a rá következő parancs A., B. Hadseregcsoport további harcvezetésére így rendelkezett: A 6. Hadsereg felmentése egy, a 4. Páncéloshadsereg Főparancsnoksága által Kutelnikowski térségéből összegyűjtött páncéloscsapatokkal történő északkelet irányba irányuló támadással s a körülzáró gyűrű kitágítása délnyugat felé végzett támadással. Hitler további célja az 1942. november 29-i eredeti arcvonal visszaállítása volt. Német részről minden azon múlott, hogy a felmentő támadást a lehető legnagyobb erőkkel oly gyorsan kell végezni, - mielőtt az ellenségnek alkalma nyílik arra, hogy tartós védelemre rendezkedjék be. Az egész német keleti arcvonalon a sokirányú kritikus helyzet, ebben az évszakban a nehéz út, - vasút és szállítási mozgatás nehézsége, egyáltalában az ilyen vállalkozásra alkalmas erők hiány odavezettek, hogy a felmentő támadás időpontját ismételten el kellett halasztani. Manstein tábornagy azt tervezte, hogy a támadást nemcsak Kutelnikowski, hanem egyidejűleg a Don-háromszögből is vezeti Kalatsch irányába. Mindezt főleg azért, mert a támadás onnan végezhető a legrövidebb úton a 6. Hadsereghez. A térképre vetett egy pillantás megmutatja ennek a hadműveleti kezdeményezésnek helyes voltát. Manstein tábornagy kezdettől fogva úgy alkalmazta tervét, hogy 7 ha a felmentő támadás nem sikerülne, 6. Hadsereget mindenképpen ki kell vezetni a gyűrűből. Hitler minden erre vonatkozó javaslatot elutasított: A 6. Hadseregnek a katlanban kell maradnia, ellátását egy ellátó konvojjal kell biztosítani - mindegy 7 hogy milyen úton és módon. A felmentő pán célos hadsereg főparancsnoka nem azonosult teljesen
