Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 26. (Kaposvár, 1995)

Nagy Domokos Imre: Fejezetek az iharosi-iharosberényi uradalmak vadászattörténeteiből (Második közlemény)

A vadászat után érthetően nagy vita alakult ki a résztvevők - elsősorban a három farkasszakértő - között, hogy valójában mit is ejtettek el. „Végre mindenki farkasnak nyilvánította - írta Metzli - csak a társaság egyik tagja tartott ki amellett, hogy farkaskutya." Ez pedig Barthos Gyula volt, aki sehogyan sem akart engedni. Ezen nem változtatott Vadon Sándornak az a tiszteletet enyhén mellőző megjegyzése sem, melyet a Barthos családban ma is emlegetnek: „Gyula bácsi, ha Te lőtted volna, biztos farkas lenne!" Az eldöntetlen vitának azonban lett egy tudományos haszna: az állatot felküldtek Budapestre, a Nemzeti Múzeum Állattani Osztályára megvizsgálás céljából, míg az összeszedett hulladékot - a táplálékmradványok megállapítása végett - a még főiskolás Barthos Tibor vitte Sopronba Roth Gyula professzor számára egy jól lekötözött befőttesüvegben.

142 A múzeumba érkezett farkas természetesen óriási szenzációt keltett főváros vadászköreiben. Kittenberger Kálmán - aki féltékenyen büszke volt lapja gyors és megbízható adtközléseire - presztízskérdést csinált abból, hogy a farkas viselt dolgainak részletes leírása és a vizsgálat eredménye a Nimródban jelenjen meg. Márcsak azért is, mert az első híradás Gy. Takách Gyula Vadászújságjában jelent meg róla.

143 Ezért felkérte megfelelő közéleti súllyal rendelkező, és ugyanakkor ismert és népszerű vadászíró munkatársát, Zsindely Eerencet, hogy írjon ez ügyben Inkey Pálnak. Zsindely ennek készséggel eleget tett. „Ezt a kérelmet magam is szívesen közvetítem, mert ez a farkaseset nemcsak a vadászközönséget érdekli természetszerűleg, de a farkas magyarországi előfordulására vonatkozólag tudományos szempontból is rendkívül érdekes adat." - írta Inkey Pálhoz intézett levelében.

111 Metzli cikke pár nap múlva meg is érkezett, mint azt Éhik Gyula zoológus, az Állattár vezetőjének március 1-jei leveléből kiderül. „Kittenberger barátom épp most telefonált, hogy szedik már a főerdész úr cikkét" - írta, majd megköszönte, hogy a farkast tudományos célra a múzeumba juttatták, és megerősítette, hogy az állat valóban farkas volt.

1 5 A cikkek a Nimród március 10-i számában jelentek meg. Elöl Metzli fényképpel illusztrált beszámolója, majd rögtön utána Éhik értékelése a farkas vizsgálatáról. Ebben közölte a farkas legjellemzőbb adatait, s végezetül leszögezte: ,Az iharosi farkas a fogazat kopását, a koponya varratait és főképpen a peniscsont struktúráját tekintve 4—5 éves, teljes erejében lévő hím állat lehetett, amelyet a megsebzés és a megevett méreg csak külsőleg csúfított meg."

146 A farkas ürügyén azonban nem célszerűtlen kitérni arra a felfogásra, mely a farkast manapság, ritkasága ürügyén, hazánkban is a védendő természeti emlékek közé szeretné sorakoztatni. Az érdekes az, hogy ez a felfogás nemcsak napjainkban jelentkezik, midőn már nem ismerik tapasztalatból, hanem már 1913-ban így írt Gyöngyöshalászi Takách Gyula: ,A hiúz, ha csak lehet, teljesen kiirtandó, mert az absolute káros. A farkas azonban csak az esetben jelent veszedelmet, ha sok van belőle; pár darab jelenléte minden jól kezelt nagyvadterületei i egyenesen szükséglet!"

117 Mivel az akkori országterületen még jócskán volt farkas, ez a vélemény látszólag autentikus. De csak látszólag! Gy. Takách vadászterülete ugyanis Pomázon volt, ahol farkas akkor már emberemlékezet óta nem fordult elő. Nem valószínű, hogy ez lett volna a véleménye a nézeteit egyébként is váltogató szakírónak, ha az ő területén jártak volna farkasok...