Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Szita László: Dokumentumok a kanizsai blokád, és a vár kapitulációjának történetéről 1688-1690

nem tudható, s talán fogadtatásunkra kitörnek. Sem Bottianitól, sem Bécsből nem érkezett kezeimhez olyan parancs, amit követve gond nélkül intézhetném a rámbizott csapatok gondjait. Vecchy tábornok Úr egy levelét még Veszprémben vettem kézhez. Ő viszont úgy sürget, mintha erre parancsa lenne, és Kanizsán majd parancsnokló tábornok­ként kapna megbízatást. A kanizsa körül lévő gyenge blokádból az a szándéka, hogy több császári századot, és a jelenleg ott szolgálatot teljesítő hajdú különítményt elvonja Szigetbe, s ami teljesen hibás gondolkodás, a kaposi palánkhoz is két századot rendelt el, szerintem önkényesen, mert erre neki nincsen felsőbb parancsa. Sietek jelenteni Fenségednek a legalázatosabban, hogy 400 Ft.-nyi összeget vonulásunkkor még Veszprémben vettem kézhez a Győri Magas Kamara küldöttétől azzal az utasítással, hogv a harminc lovat e kanizsai csapat részére itt vagy másutt megvásároljunk. Ez megtörtént, és az elismervényekkel, és a megmaradt 199 Ft.-al saját futárommal, Győrbe a Magas Hivatalhoz a tegnapi nap visszaküldtem, Ezen csapatom mind fegyverzettel, mind pedig ruházattal jól el van látva. Biztosan egy esztendeig akkor is kitart, ha a kanizsai vállalkozásunk - kérem is a Mindenhatót - nem fog ilyen sokáig eltartani. Újra esedezem alázatosan Fenséged­hez, hogy 7 a Magas Kamarához protekcióval segítse a vállalkozásomat, s a hópénzeket minnél előbb küldje a legközelebbi biztos helyre Pécsre vagy Kapos(várra), mert a legénységnél ez a legfontosabb. Különösen azért, mert tudják, hogy a veszprémi császári egységek minden elmaradásukat már folyó év áprilisában megkapták. A legalázatosabban a szokott részletességgel arról tájékoztatom Fenségedet, hogy Sziget körülzárása eléggé erősödik, de Vecchy sokat van távol és nincs eréllyel a körülzárás vezetve. Már biztos előbbre lehetnénk ennek a boldogtalan török várnak a blokádjával, s igy a jövendő haditerv a mi vállalkozásunkat is segítené. Nag\' a bizakodás a dunántúli főerősség bukása láttán, és a tisztek is és a legénység is nagyon lelkes. 1 Hasonlóképpen a Veszprémben nyert sok hir körül a legfenségesebb választófejedelem seregének sikerei is erősítik a csapataink hangu­latát. 2 (Eredeti levél) Karlsruhe Gl A 46/3561-3 569. (Ford : Szita l. ) 1 Utalás ez arra, hogy hosszú blokád után Székesfehérvár török őrsége feladta a várost és a várat 1688. május 19-én. 2 A főhadsereg vezére Maximilian Emanuel bajor választófejedelem. Belgrád ellen történő felvonulás közben több palánkot és nagyobb jelentőségű várat is elfoglaltak. Pl. Lippát. 6. 1688. július 1-10. A bécsi haditanács rendelkezései a kanizsai blokád szervezéséről és pénzügyi alapja biztosításáról Bécs, július 1. Levél Vecchia grófhoz, hogy Sziget és Kanizsa blokádjánál tegyen meg mindent a törökök szűkölködésének növeléséért. Akár a termények teljes elpusztítá­sával is a legnagyobb mértékben növeljék a garnizonok ellátási gondjait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom