Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)
Lagzi István: Lengyel katonák és önkéntesek evakuációja Magyarországról 1940 tavaszától 1940 őszéig
Kornaus alezredes szökését Salamon Rácz Tamás a Magyar-Lengyei Menekültügyi Bizottság titkára szervezte meg. Jaworski főhadnaggyal több autóval jártuk abban az időben Nagykanizsa és a Duna közötti határmenti (lengyel) táborokat. Az egyik alkalommal - Szeligowski [ezredes - L. L] és Mlotek [őrnagy - L. L] kérésére megszerveztük a nem túl erősen őrzött táborból való kijövetelét, majd azonnal Nagykanizsára vittük, ahonnan Magyarországot egy mozdonyon hagyta el." 118 A „Bastgein-ügy" viszonylag egyszerűbb elintézést nyert. A HM kérésére az őrnagyot - tekintettel diplomáciai beosztására - kiutasították az országból. 1940. október 18-án a Külügyminisztériumban a budapesti lengyel követség első titkárával, Jerzy Szczeniowskival közölték, hogy Bastgein „követségi alkalmazott" nem maradhat tovább Magyarország területén. Röviddel később Szczeniowski követségi titkár tájékoztatta a Külügyminisztérium illetékeseit, hogy 7 „...Tadeusz Bastgein őrnagy 7 , követségi titkár elutazása csak azon múlik, hogy nevezettnek... aki különben át lett helyezve a stambuli lengyel főkonzulátushoz... mind ez ideig nem sikerült jugoszláv átutazó vízumot szerezni... megadása azonban már a napokban várható." 119 Bastgein őrnagy 7 néhány nappal később valóban el is hagyta Magyarországot. Az 1940 közepétől a Lengyel Köztársaság budapesti követségének működése megnehezült, különösen érvényes ez a katonai attasé tevékenységére. Mint már említettük, 1940 őszén Jan Emisarski helyzete tarthatatlanná vált, ezért szintén elhagyta az országot. A katonai nyomozókhoz (Vkf. 2. D.) beérkezett jelentések de polgári részről is nyert információk alapján biztos tudomásom van róla - írta Barabás Emil altábornagy -, hogy a katonai táborokat elhagyó, főként lengyel menekült tisztek, de altisztek és legénység is - a budapesti lengyel katonai attachenál nyernek alkalmazást azon célból, hogy ott a lengyel internáltak szökéseit Franciaország felé előkészítsék." 120 A budapesti I. hadtestparancsnokság már 1940. június 15-én kelt jelentésében arra a véleményre jutott, hogy a szökéseket hosszú időn keresztül - Emisarski alezredes javaslatára - az „anyagi érdekeltség" elvének bevezetésével is elősegítették. A katonai attasé ugyanis az internált legénység egy jelentős részének külön „lengyel" zsoldot fizettetett. A zsoldfizetést azonban nem a létszámnak megfelelően hajtották végre, hanem a zsoldfizetéssel, illetve a zsold megtagadásával nyomást gyakoroltak a legénységre. Rakovszky György tábornok szerint a katonai attasé nehezen ellenőrizhető „kilengései"-t meg kellett szüntetni, ugyanakkor biztosítani kellett azt, hogy a francia földön (később már Londonban) székelő" ...úgynevezett lengyel kormány a magyar állam határain belül a magyar állam és a vele feg'verbaráti viszonyban lévő államok terhére és veszélyére... ártalmas propagandáját ne g>akorolhassa. " 121 Az tény, hogy Emisarski katonai attasé tevékenysége már korábban sem volt ismeretlen, számtalan esetben „mérsékletre" intették. Emisarski alezredesnek - bár ez olykor elég kellemetlen volt - a helyén kellett maradni, hiszen az evakuáció szervezésében szükség volt személyére. A diplomáciai védettséget élvező katonai attaséi hivatalban eredményesen működhettek az evakuációt közvetlenül, illetve közvetve irányító tisztek és beosztottak. Amikor azonban az evakuációt irányító tiszti gárda első vonalát a magyar katonai hatóságok letartóztatták, az iratok egy részét lefoglalták, Jan Emisarski alezredes helyzete is tarthatatlanná vált. Magyarországról való elutazását azonban megkönnyítette az a tény, hogy 1940 őszéig a legértékesebb katonai emberanyagot sikerült evakuálni. Az evakuáció 1940 őszétől kezdődő új szakaszában már jóval kevesebb embert kellett megmozgatni. Ez a (még mindig
