Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Lagzi István: Lengyel katonák és önkéntesek evakuációja Magyarországról 1940 tavaszától 1940 őszéig

lengyel követség megszüntetése és Dembinski tábornok szökése „...nagymérvű idegességet, sőt pánikot váltott ki a táborokban. Fokozta még az idegességet a német csapatok győzelmének híre." Kornaus, mint az Evakuációs Iroda vezetője - az előbbiekkel kapcst

»latban - luisszasan fi >glalk< >zott Dembinski táb<>rnok véleményével, a szökések szükségszerűségének problematikájával. Jelentésében több fontos utalást találhatunk felelős beosztású magyar személyiségekre is. Kornaus mindenekelőtt önmagát, saját elképzeléseinek helyességét igyekezett bizonyítani. „Én magam elleneztem Dembinski tábornok elutazását, az abból származó és a táborok hangulatát érintő káros utókövetkezményekre való tekintettel. Elleneztem továbbá azért is, mert nézetem szerint ebből kifolyólag esetleg a magyarok részéről megtorlások várhatók a táborokkal szemben." Dembinski azonban másképpen ítélte meg a nemzetközi eseményeket, Kornaus alezredesnek kijelentette: „... hajlandó maradni abban az esetben, ha... kézzelfoghatóan be tudom bizonyítani, hogy a magyarok részéről ilyen értelmű megtorlások be fognak következni," Kornaus, mivel nem tudott ellenérveket felhozni, végül beleegyezett a tábornok elutazásába. A döntést megkönnyítette az, hogy Teleki Pál miniszterelnöktől - veje, gróf Zichy közvetítésével - Kornaus olyan értelmű nyilatkozatot kapott, hogy Dembinski tegye azt, amit a körülmények mérlegelése után jónak és ésszerűnek tart. E kijelentést a magyarországi lengyel menekültek politikai megbízottai úgy értelmezték, hogy elutazását tekintve Stefan Dembinski tábornok - magyar részről - szabad kezet kapott. Kornaus azon a véleményen volt, hogy Dembinski elutazásában pszichikai okok is közrejátszottak. „Dembinski tábornok oly annyira össze volt törve lelkileg, és olyan mértékben fel volt indulva a magyarok ellen a követségünk feloszlatásának módja és formája miatt, hogy attól tartottam, ellenkezésemmel esetleg meggondolatlan lépésre késztetem Dembinskit." A problémát mégis az okozta, hogy 1940. április 27-én Bartha Károly, a honvédelmi miniszter helyettese értesülve Dembinski tábornok szökéséről, Emisarski alezredesnek kijelentette: a katonai attasé személy szerint felelős azért, hogy Dembinski elutazott, ezért a követségen szolgálatot teljesítő valamennyi tiszt (!) jelentkezzen a magyar katonai hatóságoknál, mert ellenkező esetben a magyarországi lengyel menekülttáborok irányában a legszigorúbb rendszabályokat léptetik életbe. Kornaus ekkor azt tanácsolta Emisarski alezredesnek, hogy a már Belgrádban tartózkodó Dembinskit tartóztassák fel, s táviratilag rendeljék vissza Budapestre. Dembinski - Emisarski visszarendelő távirata ellenére - Belgrádból még aznap este folytatta útját Istambul felé. A források arra engednek következtetni, hogy Dembinski törzskara az utolsó időszakban bizonyos vonatkozásokban függetlenítette magát a követségtől, de a kormány budapesti megbízottaitól is. Az történt ugyanis, hogy Dembinski tábornok közvetlen környezetéből 1940. április 24-én Gutkowski őrnagy vezérkari főnök, Traczewski százados és Krzeczunowicz főhadnagy a kiadott parancs ellenére, Dembinski utasítására - titokban - Belgrádba utaztak. Szökésük összefüggött Dembinski három nappal későbbi belgrádi útjával.

87 A jelentésben Kornaus - Dembinski elutazása ellenére - kifogásolta a magyar hatóságok lengyel állampolgárok részére bevezetett vízumkiadás, azaz kiutazáskorlátozó intézkedését. A Belügyminisztérium ugyanis - éppen Barabás altábornagy kérésére - csak a HM hozzájárulásával adott ki vízumokat. Kornaus részletesen beszámolt a nehézségekről, amelyekkel a budapesti megbízottaknak szembe kellett nézniük. ,A Honvédelmi Minisztériumban e célból három tagbé^l álló bizottság