Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Lagzi István: Lengyel katonák és önkéntesek evakuációja Magyarországról 1940 tavaszától 1940 őszéig

a mind gyakoribb szökésekre való tekintettel, 1940. március 11-én elrendelte, hogy a hadtestparancsnokság területén lévő valamennyi katonai táborból „mindenféle" eltávozást meg kell szüntetni. Az internáltak - egy bizonyos időszakban valóban - a táborokból csak szuronyos katonai kísérettel távozhattak el. A szökések miatt a budapesti német követség 1940. március végén ismét hallatta szavát. Ghyczy Jenő, a Külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, március 29-én értesítette a HM-et, hog)

7 német részről újból „...szóvá tették a lengyel katonai internáltak Barcsnál Jugoszláviába szökését." A jugoszláv követség 1940. április l-jén - valószínűleg ugyancsak német tiltakozásra - jegyzékkel fordult a Külügyminisztériumhoz, amelyben felhívta a magyar hatóságok figyelmét: „Magyarországról Jugoszláviába átszökő lengyelek száma napról napra növekszik, aminek okául a magyar hatóságok nem megfelelő szigorú ellenőrzését és eljárását állapítják meg."

66 Az 1940. április, május hónapokban végrehajtott szökések miatt a budapesti német követség katonai attaséja több ízben is tiltakozott. A németek 1940 nyarán pontos adatokkal, első kézből nyert, bőséges információkkal rendelkeztek. A németek - mint már említettük -, a franciaországi harcok során német fogságba esett lengyel katonák és tisztek vallomásaiból az evakuációról, Magyarország elhagyásának lehetőségeiről (nevek, címek vonatkozásában is) viszonylag világos képet alkothattak. A lengyel hadifoglyokkal felvett jegyzőkönyveket a németek bizonyítéknak tekintették abban a tekintetben, hogy „...Magyarországon bizonyos körök a lengyel internáltak szökéséi eltűrték és ezáltal a szövetségesek haderejének megerősítését elősegítették. " A HM 21. osztálya a német tiltakozásra csupán annyit tudott megállapítani, hogy a szökések nagy részben a rossz tábori viszonyok, a táborok őrzésének elégtelensége miatt következtek be, de a „...fokozott éberség és fegyverhasználat ellenére..." sem akadályozhatok meg. a) Stefan Dembinski tábornok szökése Magyarországréú Az 1940. tavaszi szökések kivizsgálásakor a budapesti lengyel követség és konzulátus mellett, Dembinski tábornok katonai irodájának tevékenységére is fény derült. A hadtestparancsnokságok jelentései korábban több ízben jelezték, hogy Dembinski és a hozzá beosztott tisztek egyik legfontosabb feladata - a követséggel együttműködve - a szökések táboron belüli előkészítése, a tábortól Budapestig, majd a jugoszláv-magyar határig tartó biztosításában való részvétel volt. 1940. április végén a HM döntési helyzetbe kényszerült. A különböző helyekről származó bizalmas értesülések, a külföldről érkezett nagyobb mennyiségű valutaküldemények s azoknak a szökések érdekében való felhasználása a katonai hatóságok előtt világossá tette Dembinskinek és beosztottainak a szöktetésben játszott szerepét. Bizonyítottá vált, hogy a Franciaországba irányuló szökések Dembinski irodájának aktív részvételével történtek. Dembinski e „megengedhetetlen" tevékenységét a katonai hatóságok - a 21. osztály szerint - hosszú ideig „nem tudták" konkrétan bizonyítani. Dembinski tábornok logikus érveléssel többször is tagadta a szöktetésben való részvételét. Mindezek ellenére később a HM 21. osztály arra az álláspontra jutott, hogy Dembinski irodáját fel kell áldozni, mert „...mégis a gyanú annyira alapos, hogy az osztály véleménye szerint működésüket be kell szüntetni. "

6H A nagy jelentőségű döntés értelmében Barabás Emil altábornagy német nyelven fogalmazott levélben értesítette Stefan Dembinski brigádtábornokot,