Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)
Lagzi István: Lengyel katonák és önkéntesek evakuációja Magyarországról 1940 tavaszától 1940 őszéig
hun Andrzej Pysz alelnökként működött. Mikolajczyk miniszterelnök-helyettes személyes megbízottjának tekintett Edmund Eietowicz (Józef Fietz), Stefan Filipkiewicz és Bohdan Stypinski a londoni lengyel kormány pénzügyminiszterének képviselői, a vallás és közoktatási tárca magyarországi megbízottaiként Karol Wladyslaw Radonski tábori püspök, Stanislaw laski-Rzepko majd Piotr Wilk-Witoslawski apostoli vikárius, őrnagy-lelkész tevékenységét kell kiemelni. A bizottsághoz kapcsolódóan dr. Jan Koüqtaj-Srzednicki orvostábornok, az egészségügyi szolgálat vezetője, dr. Zbigniew Kosciuszko a „Wiesci Polskié" lengyel újság főszerkesztője, Zbigniew Borówko, valamint dr. Stanislaw Opoka-Loeweinstein, mint bizottsági tagok a „látható" legális lengyel érdekképviselet mindennapi munkáját végezték. A Polgári Bizottság tagjai közül többen az illegális lengyel politikai szervek vezetői, illetve vezető beosztású munkatársai is voltak. „Egy-egy terület felelőse kisebb-nagyobb létszámú apparátust szervezett a feladatok ellátása érdekében, így a Polgári Bizottság valóban oparatív testületté vált. Ez a jellege tette alkalmassá, hogy nyílt, alapvető szociális természetű tevékenysége mellett a magyarországi lengyel illegális mozgalomj'edőszerve legyen, mégpedig oly módon, hogy az egyes területek apparátusán belül folyt az illegális tevékenység." 1. AZ EVAKUÁCIÓ ALAKULÁSA 1940 TAVASZÁN Az 1939 végén (október, november) a különböző lengyel táborokból végrehajtott szökések - a budapesti német követ tiltakozásainak figyelmen kívül hagyásával is - a csendőrség és a határőrség érdeklődésének középpontjába került. 23 A nyugat-magyarországi nagy létszámú, hiányosan berendezett „kényelmetlen" táboraiból szervezett tömeges szökések kivizsgálása során az evakuáció szervezésének és a szökések végrehajtásának több, helyi variációi váltak ismertté. 24 Ezekből kiindulva Pekle Béla vezérőrnagy- olyan rendelet kiadására kérte a Honvédelmi Minisztérium 21. osztályát, melynek eredményeképpen a szöktetés központi irányítói felderíttessenek, és ezáltal a további tömeges szökések megakadályoztassanak, mert különben a lengyel katonai gyűjtőtáborok lassanként kiürülnek. Ennek igazolására jelentem, hogy a III. hadt. [hadtest] területén létesített lengyel katonai gymjtőtáborokban 1939. október hó elején közel 10 500 lengyel katonai menekült volt internálva, míg a gyaíjtőtáborok jelenlegi lengyel állománya a komáromi [lengyel internáló] gyűjtőtáborból Sárvárra áthelyezett 550 fő lengyel internálttal együtt nem egészen 7500 fő. Eme szembetűnő létszámcsökkenést [...] főként a folytonos és gyakran nagyarányú szé)kések teszik csak érthetővé." 2 ' A megismétlődő tömeges szökések hírére a csendőrjárőrök figyelmét rendszeresen felhívták az útban lévő, vonaton, gépkocsin, ill. más járműveken utazó lengyelekre. Ezt követően a rendészeti feladatokat ellátó járőrök tevékenysége valóban „eredményesebb" volt. A vonaton való utazás bizonytalansági tényezőire utal a következőkben ismertetett két történet is. „Feletteseim parancsára utaztam 1940. február elején Budapestre, szabályszerűen el voltam látva utazási papírokkal. Nem kockáztattam semmit. Az úton mégis elfogott valami belső szorongás, úgy éreztem, hogy figyelnek engem. Olykor azt vettem észre, hogy nevetségesen sokat nézek ki az ablakon. Egy-két köszönést csak imitálva viszonoztam. Az bizonyos, hogy még a Balaton előtt útitársam beszélgetést kezdeményezett velem. Valami hétköznapi, banálisnak tűnő dolgokkal kezdte, nyilvánvalóan unaloműzésből. Okfejtését nemigen értettem, néha bólogattam, s ő beszélt és beszélt. Majd mutatóujjával rám
