Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)
Szili Ferenc: Kivándorlás Amerikába Délkelet-Dunántúlról 1904—1914. (Második rész)
A kaposvári járás több uradalmában aratómunkások tekintetében jelentős hiány mutatkozott. Tömeges cselédköltözködésre viszont nem került sor. A város - Kaposvár - közelében lévő uradalmakból a cselédek a nagyobb napszámbér reményében a városba költöznek és ott mint napszámosok keresnek maguknak munkát, abban a reményben teszik ezt, hogy többet kereshetnek és mindamellett nincsenek olyan függő helyzetben, mint a pusztákban, tehát szabadabban élnek. „Habár a nagyobbmérvű és folyton fokozódó kivándorlás a cselédek számát nagyban csökkenti és azáltal a cselédfelfogadást is megnehezíti; még ma sem mondható e járás területén a cselédhiány nagymérvűnek..." 4 Bár a bérek tekintetében néhány uradalomban javulás történt, azt általánosnak nem lehet tekinteni. A barcsi járás főszolgabíró jelentéséből megtudhatjuk, hogy néhány helyen aratógépekkel és napszámosokkal tesznek kísérletet az aratási munkálatok elvégzésére. A járás néhány uradalmában Zala és Bács megyei aratókat is szerződtettek. Tömeges cselédköltözködésekről a főszolgabírónak nincs tudomása. A tömeges kivándorlás csak néhány gazdaságban érezteti hatását. A cselédbéreket 1906-ban rendezték, így ez évben annak emelésére nem került sor. Összességében kijelenthetjük, hogy a kivándorlás fő haszonélvezője nem a puszták népe volt. Az azonban bizonyos, hogy a tömeges kivándorlás következtében munkaerejük felértékelődött, helyzetük ha alapjaiban nem is javult, számos engedményt kaptak. Természetesen ezeket az engedményeket is úgy kellett kiharcolniuk. Az Amerikába irányuló kivándorlás a magyar nép százezreinek olyan álma lehetett, mint a múlt század végén az amerikai népnek Klondike. Ugyanúgy kígyóztak a sorok a vasutak és a hajóállomások előtt, mint Alaszkában, amikor az aranyásók a nagy északi kalandra készültek. A cselédek többsége azonban nem indulhatott el azon az úton, amelynek végcélja a jobb élet reménye volt. A kivándorlók kétségkívül reálisabb célokat tűztek ki, mint az aranyásók, többségük megelégedetten tért haza szülőhazájába, akik pedig kint maradtak az új hazában, kemény munkával teremtettek maguknak otthont, és be tudtak illeszkedni az Új Világba. 4. Adatok a kivándorlók gazdasági és pénzügyi viszonyairól A társadalom legszegényebb egyedei számára a kivándorlás csak megvalósíthatatlan álom lehetett, mivel pénzük nem volt, hitelt pedig senkitől sem kaptak. A hajójegy árát, valamint a kivándorlás összköltségét, amely 350 koronát tett ki, nem tudták előteremteni. Az utazási költségek egyre emelkedtek, 1909-től minden bevándorlónak 25 dollár készpénzzel - 150 koronával - kellett hogy rendelkezzék, amit az USA-ban szigorúan ellenőriztek. 45 A magányosan elinduló kivándorló átlagban 200-400 koronát vitt magával az útra, biztonsági tartalékként. Ha népes családját is vitte, az már kisebb készpénzvagyont igényelt. Dechen Henrik somogydöröcskei kisbirtokos paraszt 1909-ben feleségével és három gyermekével vándorolt ki. Nyilvánvalóan hosszabb időre tervezte a kinttartózkodást, mivel 2000 koronát vitt magával. Azok a kivándorlók, akik hazájukat végképpen el akarták hagyni, vagyonukat pénzzé tették, és azt magukkal vitték. Feltehetően tetemes mennyiségű pénzt vittek ki az országból. Ha a legszegényebbek itthon maradásra kényszerültek, kik voltak, akik a szükséges pénzt, amely e vállalkozáshoz kellett, elő tudták teremteni, és milyen forrásokból szerezték azt meg. A teljesség igénye nélkül az 1906-1908-as
