Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)
Szili Ferenc: Kivándorlás Amerikába Délkelet-Dunántúlról 1904—1914. (Második rész)
felhívni, hogy a kivándorlás megakadályozására minden eszközt és módot addig használjon fel, amíg nem késő." 3 "' A Gazdasági Egyesület is egyfajta kivándorlási zárlatot szeretett volna a cselédek és a mezőgazdasági napszámosok részére. A dunántúli kongresszus, amelyet 1902. június 28-án és 29-én tartottak Siófokon, vagyis még a nag)' kivándorlási „láz" előtt, már jelezte, hogy a kivándorlás várható következményeivel sokan számoltak. E földbirtokosi érdekeket szolgáló országos demonstrációt az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, a dunántúli megyei gazdasági egyesületek és a Dunántúli Magyar Közművelődési Egyesület közreműködésével szervezték. Az előadásokból és a hozzászólásokból egyértelműen kitűnik, hogy a kivándorlást egységesen a mezőgazdaság szempontjából károsnak tartották, az ellene való hatásos védekezést közös együttműködéssel képzelték el. 36 A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége is érzékelte a kivándorlás társadalmi jelentőségét. Az 1905. december 20-i választmányi ülésen, valamint egy évvel később, a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesületének indítványára tartott közös ülésen is megvitatták a kivándorlást. 1907-ben a szövetség újabb vitaülést, illetve ankétot kívánt szervezni, mert a kivándorlás várható negatív következményeitől tartottak. „Évről évre, hónapról hónapra, sőt napról napra feltartóztathatatlanul növekszik a kivándorlók száma. Ma már nem szakadozott s változó jelenségről van szó, hanem végzetes nemzeti veszedelmünkről. Iparfejlesztésünk így megakad, meglévő gyáraink bővülni nem tudnak, sőt eddigi üzemeinket is csak a legnagyobb erőfeszítések között tarthatjuk fönn." 3 - írták a miniszternek. Öt pontos javaslatukban a kivándorlási és az útlevéltörvény mielőbbi szigorítását sürgették. Javasolták a Cunard szerződés felülvizsgálatát, az állami és a közterhek csökkentését és megreformálását, az ipar erőteljesebb fejlesztését, azzal párhuzamosan a szociálpolitikai reformok bevezetését. A földkérdés megoldásának a fontosságát ők is hangsúlyozták. A kivándorlási törvény megszigorítása azonban a nemzetközi jogot sértette volna, ezért a belügyminiszter, az érdekvédelmi szervezetek és a megyék ilyen irányú kérelmeit nem vehette figyelembe. A fékeket és az akadályokat egy szinttel lejjebb, a megyékben építették ki, amelyeket a miniszter esetenként nem vett tudomásul, illetőleg azokat eltűrte. Az 1907. évi alispáni évnegyedes jelentésben is komor képet festettek a munkaerő kérdéséről. Az alispán szerint: „Ha ez még pár évig így tart, úgy munkásunk nem lesz, a sorozóbizottságok működése is feleslegessé válik, mert aki csak nem nyomorék, az mind Amerikába vándorol ki... útlevél nélkül, munka- és cselédkönyvvel." 37 A nyugat-európai kikötőkből útlevél nélkül érkezőket, akik engedély nélkül távoztak, azokat is elszállították az óceánon túlra. Az általánosságon túl konkrétan vizsgáljuk meg, hogy a nagy- és középbirtokosok félelme indokolt volt-e, mennyi volt abból a valóság, illetve a félelemből adódó túlzás. Sem az országos, sem pedig a megyei kivándorlási statisztika - a későbbiekben - nem igazolta a megfogalmazott félelmeket. A cselédek a kivándorlóknak elenyésző részét képezték, nem ők alkották a kivándorlók potenciális tartalékát. De erről valljanak a korabeli dokumentumok. 1906-ban az alispánnak küldött főszolgabírói jelentések alapján egyértelművé válik, hogy a kivándorlás növekvő mérete sem okozott gondokat az uradalmaknak az aratási munkálatok időszakában. Munkaerő mindenült rendelkezésre áll, és nagyobb számú más megyéből importált munkást sehol sem kellett szerződtetni. Úgy tűnik,
