Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 25. (Kaposvár, 1994)

Szili Ferenc: Kivándorlás Amerikába Délkelet-Dunántúlról 1904—1914. (Második rész)

Magyarországon a millenniumot megelőző években a kivándorlás éppen a gazdasági fellendülés következtében nem volt számottevő. Azt követően azonban a kormányzati válságokkal együttjáró politikai krízis az 1904. évi ex lex állapot, az 1905-1906. évi országos méretű nemzeti ellenállás, a dunántúli arató- és cselédsztrájkok, a belső taszítóerők, valamint az USA vonzása együttesen idézték elő a kivándorlás példátlan kiszélesedését. Ha az ezer lakosra jutó kivándorlás idő- és térbeli adatait összevetjük, akkor a régiók közötti eltéréseket is kitapinthatjuk.

11 1899-ben 1907-ben A Duna jobb partján 0,5 fő 7,5 fő A Duna bal partján 1,1 fő 8,7 fő A Duna-Tisza közén 0,1 fő 4,7 fő A keleti Felvidéken 12,8 fő 18,1 fő A Tisza bal partján 0,3 fő 6,5 fő A Tisza-Maros szögébe 1,0 fő 16,8 fő A Királyhágón túli területeken 3,2 fő 9,3 fő Dunántúlon 0,5 fő 7,5 fő Országosan 2,2 fő 9,3 fő Amíg 1899-ben csak a keleti Felvidék megyéit „fertőzte" meg a kivándorlás, 1907-re már az ország egész területét, láthatóan azonban nem azonos mértékig. 1907-ben a kivándorlás országosan is a legnagyobb mérvéi volt, számuk megközelítette a 168 000 főt. Többségük ekkor már nem az ország perifériális területeiről, hanem a centrális vidékekről, az Alföldről és főképpen a Dunántúlról távozott. Fz utóbbi két régió adta a kivándorlók 50%-át. A korábbiakban már rámutattunk arra, hogy a kivándorlók és a földkérdés között szoros összefüggés mutatható ki. Ugyanakkor az is bizonyítható, hogy a kivándorlásnak nem ez volt az egyetlen, és főképpen elsődleges indukálója. Vagyis nem azokból a megyékből vándoroltak ki a legtöbben, amelyekben a nagybirtok aránya a legmagasabb volt. Ezekben a megyékben a belső migrációval vezették le a föld hiányából adódó társadalmi és politikai feszültségeket. A cselédek Szent György-napi költözködése azonban többnyire illúziónak bizonyult. Ezzel csak kevesen tudtak helyzetükön javítani. Számukra a kivándorlás járhatatlan útnak tűnt, mivel csak kevesen rendelkeztek a szükséges tőkével, amely az utazás fedezetét biztosította. A cselédek helyzetét az a tény is megnehezítette, hogy viszonylag magas volt a népszaporulatuk, a nagybirtok népeltartó képessége azonban nem volt kielégítő.

12 Az uradalmak felesleges népessége a városokba tódult, növelve a külvárosokban élő nincstelen napszámosok számát, és ezzel párhuzamosan a megoldhatatlan szociális feszültségeket is. A kivándorlók országos strukturális vizsgálatától e helyütt eltekintünk. Annak részletes elemzéseit majd a regionális vizsgálatnál végezzük el és azok adatait az országos adatokkal is összevetjük. így jobban érzékelhetjük majd a régió - azon belül is az egyes megyék - sajátosságait és az országos trendektől való eltérést is. Azt azonban megjegyezni kívánjuk, hogy a kivándorlási statisztika 1899-ig a szárazföldi kivándorlást nem tudta pontosan regisztrálni. A kivándorlási statisztika 1904-ben azonban alapvető reformon ment keresztül. Ettől kezdődően az útlevélstatisztikát az alispáni hivatalok készítették, amelyeket a Statisztikai Hivatalnak megküldték.

13 Ezek a kimutatások a korábbiaknál részletesebbek és pontosabbak is voltak. Ezzel együtt kijelenthetjük, hogy a magyar kivándorlási statisztika nem tarthat számot