Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Bodosi Mihály: Dunántúli 18. századi pestisjárványok különös tekintettel Somogyra
bármennyire is a gondosság volt a hátterében, közönyössé tette a lakosságot. Mihelyt enyhültek a szigorítások a közlekedésben, a vidéket ellepték a török, görög, örmény kereskedők, a csodaszereket árulók, a hittérítő kolduló rendek, tűvel, szeggel, apró szerszámokkal házalók előcsalogatták az addig dugdosott filléreket is. Az ilyen felszabadítltságot korlátozó pestis, marhavész híre újból a börtönélet érzetét kényszerítette a sok szenvedésen átment és szegénysége miatt készletezésre képtelen lakosságra, melyben még a megpróbáltatás határának kilátása sem volt biztató. Az ilyenektől való félelem alakította ki azt a kockázatos, zártkörű titkolózást, ami a betegségek és halálozások körül kialakult. A rendelkezések szerint ugyanis minden betegséget és halálozást azonnal jelenteni kellett az elöljáróknak, a halált a papnak is és kijelölt halottkémnek. Mivel a hatóságok a gyógyításban segíteni nemigen tudtak, minden esetről eleve járványt feltételezve az elkülönítés volt az egyetlen hatósági segítségnyújtás, amit nagyobb baj esetében a sebész kirendelése követett, ami gyakran az újabb tortúrák kezdetét jelentette. Ezek elleni védekezés módszere a titkolózás volt, mert legkevésbé a borbély segítségében biztak. A rejtegetés méginkább kiterjedt a halálozások esetére, kiket sok helyen éjjel a portán belül temettek el, nagy ritkán hasonló módon a temető elkülönített részében, a szokványos megjelölés nélkül. A szerteszét nyugvókra emlékezés szokásává vált halottak napján a kápolna vagy a temetői kereszt körül az ismeretlen pestises halottak lelkiüdvéért gyertya gyújtása. Más volt a helyzet a hódoltság idején a végvárakba, erődítményekbe menekültek esetében, ahol nagy számban katonák, felnőttek és gyermekek zsúfolódtak össze. Itt a behurcolt fertőzésnek szabad aratása volt. A Rákóczi-szabadságharc idején a kuruc hadak többször megjárták Somogyot, de jelentősebb összecsapásra csak 1709-ben Heister csapataival történt a Balaton közelében. A pestis is ennek az évnek az őszén érkezett a Dunántúlra, először október 26-án a Duna melletti Madocsán tűnt fel, s hamarosan a Sárvízig terjedt. A hideg tél után egyszerre két irányból, Székesfehérvár felől is ellepte tavasszal a Simontornya, Tamási, Kőröshegy vonaltól északra fekvő vidéket, az évvégéig tartotta magát, de nagyobb arányú pusztulásról csak általánosságban van hir. A tolnai pusztulást, melyet a harcok és a pestis okozott, egy Nádasdy Ferenchez érkezett levél érzékelteti, melyben a levél írója, valószínűleg a simontornyai kapitány írja: „Éppenséggel Tolna megye jelenleg nem áll többől, mint 21 nyomorult falucskából s a jobbacskákból is ötöt nem a Nemes Vármegye, hanem a pestis bírja.”13 A zalai pestis a Kis-Balaton és Dráva közötti résen át terjed át a megye nyugati községeire. A Zala vm. kzgy. jegyzőkönyve 41 falut nevez meg, melyben a járványoknak halálos áldozatai is voltak. Ezek között szerepel Csurgó, Berzence, Szakácsi, Porrog, Inke, Nemesdéd. A szigetvári járás községeit 1710-ben és 1713-ban is elérte a Pécs környékén pusztító járvány. Pécs környékén a pestis a rác falvakat érintette főképpen, valószínűsíthető, hogy onnan elmenekülök a rác településekbe vitték a fertőzést. Nem kétséges, hogy a szabadságharc kimenetelét a pestis nagymértékben befolyásolta. Rákóczi naplójában is említi a pestist, sőt francia orvosai javaslatai szerinti védekezési rendelkezéseket adott ki, de orvos és gyógyszer ebben a kritikus időszakban már nem jutott. Bercsényi a pestist különös módon a kurucok segedelmének nevezte, mely félelemmel tölti el a zsoldosokból álló ellenfeleket. A kuruc bátorság áldozatává vált Bottyán tábornok is, 1709. szeptember 26-i pestises halálával. Orvosai szerint Rákóczi maga is átesett a fertőzésen. 85
