Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Szita László: Az 1687. évi török elleni hadjárat a haditudósítások tükrében
svadron támadt rájuk, akik visszavetették őket. Mivel azonban a horvátok túlságosan előrenyomultak, a tér szűk volta és a bozót sűrűsége miatt nem volt lehetséges támogatásuk, néhányan elestek, de ugyanannyi volt a török vesztesége is. Miután a fenti lovasság a történteket nem figyelembe véve a táborba vonult, egyes ellenséges csapatok ismételten a mieinkre, sőt az elővédünkre törtek, ezért a választófejedelmi fenség magához vette a Trucksess ezredet és vele ismét visszakényszerítette az ellenséget a bozótosba. Közben szökevényektől megtudták, s a foglyok is azt vallották, hogy a nagyvezír császárától kifejezett parancsot kapott, hogy velünk ütközzék meg (ami úgy magas tábornoki karunknak, mint katonáinak örömére szolgált) - ez volt a mi szándékunk is: minél előbb rátámadni az ellenségre és megverni azt, majd valamelyest zsákmányt ejtve - reményeiket meghiúsítani. Az éjszaka nyugodtan telt el és minden helyen erős őrségeket állítottak fel. 12-én - mely számunkra a győzelem és a császári hadsereg számára oly szerencsés nap volt — hadseregünk valamennyire előrenyomult a tábor elé és olyan felállításban, mint a tábora volt - harcrendbe állt. A jobbszárnyat a Lotaringiai herceg Őfensége, a balszárnyat a bajor választófejedelem vezette. A Lotaringiai ezredek elvonultak és két vonalban a hegy mentén ellenmenetet hajtottak végre és igyekeztek a bozótból előnyomulva (melyek sok nehézséget okoztak nekik), minél nagyobb teret nyerni; amellett soraik megtartották a kellő szélességet és távolságot. Mögöttük a málha védetten tudott menetelni arra a helyre, hol a terep a legjobban sík és a legszélesebb volt. Közben tatár és török csapatok itt-ott megtámadták őket, de a harcrendben lévő svadronokat komolyan nem merték megtámadni. így a herceg Őfensége csapatait különösebb ellenkezés nélkül, a nagy síkra ki tudta vezetni, hol harcrendben helyezkedtek el. A balszárnynak a sűrű bozót miatt nehéz menete volt, a harcrendben a legutolsó svadronainknak egy magaslat elfoglalására egészen a táborig kellett jutniok. Ott már látták az ellenséget a bozótosból, hogy kibukkan, majd visszahúzódik, ezalatt a fák és bokrok mögött elrejtőzött janicsárok tüzelni kezdtek, s ahol a bozót a sík területbe megy át, egyes lovascsapatokat összevontak, melyek aztán észrevétlenül rá akartak törni a mieinkre és oldalba akarták őket kapni. Mivel azonban ezek a Badeni ezred és egy Strasser zászlóalj, a Gallenfels, Feldentziek2 egy zászlóalja és végül az egész Magni dragonyos ezred által biztosítva voltak, így a támadók erős ellenállásra találtak és dolguk végezte nélkül visszaszorították őket. Ezzel és ezután folytatták a menetet, hogy utolérjék a bal, majd a jobbszárnyat. El kellett hagyniok az említett magaslatot, mely mozdulatot olyan rendben végezték el, hogy az ellenség semmit sem tehetett, eltekintve attól, hogy a sűrű bozótosban, csatározások közepette utat kellett vágniok. Elérve a jobbszárnyat, a Választófejedelem Őfenségének övéit olyan helyen kellett felállítania, mely dombokkal és völgyekkel volt megszakítva és áttekinthetetlen volt, úgy, hogy a zászlóaljakkal és a svadronokkal nem tudott összeköttetést tartani. A terep lejtőssége és a szűk hely miatt a Választófejedelem Őfensége jó vezetésével megszüntette a rendetlenséget, miközben maga adta ki a szükséges parancsokat, s közben - hol az ellenség legerősebben támadott — egy golyótól a bal kezén — bár szerencsésen, de súlyosan megsebesült. Ugyanakkor Badeni Lajos herceg Őfensége a művelet során, hírnévhez méltón, szokásos jó vezetést és értékelést mutatva, valamint Seren3 gróf úr is értékesítette nagy haditapasztalatait, mely megtisztelés minden tábornokot és parancsnokot megillet azért, hogy azt a szűk térséget nemcsak megvédték, de biztosították is. Az első vonalunkban néhány lovas svadron a gyalogzászlóaljak mögé helyezkedett el, hogy ezt az ellenséget visszaszorítsa, esetleg elüldözze. A két vonal 72
