Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)

Füzes Miklós: A magyarországi németek meghurcolása Délkelet-Dunántúlon a második világháború alatti és a befejezést követő években. (Ahogyan azt a történész és az eseményeket átélő látja)

az egész kitelepítési akciót teljhatalommal bírva a Belügyminisztérium, illetve annak speciális szerve, a kitelepítési kormánybiztosság hajtotta végre. A kitelepítésre az önkény volt a jellemző, melyet a helyi hatóságok nem tudtak megakadályozni. Igen hamar értésükre is adták, hogy semmi keresnivalójuk nincs e kérdést illetően. A panaszáradatból jól rekonstruálható az a fejetlenség és kíméletlenség, aminek közepette a kitelepítést végrehajtották. Hatalmaskodásokat, a németség vagyonának prédává válását tanúsítják Baranyában, Somogybán és Tolnában is, de ugyanez volt a helyzet az ország egész területén. Magát a kitelepítést a tervektől eltérően csak 1946 februárjában kezdték meg, és megszakításokkal 1948 nyaráig elhúzódott. Az első szerelvények Bácskából, Buda környékéről indultak, majd tavasszal sorra került Délkelet-Dunántúl is. 1946-ban 116 753 főt, a következő két évben mintegy 50-50 ezer főt telepítettek ki Németország amerikai megszállási zónájába, illetve 1948-ban a szovjet megszállási zónába. Régiónkból 1946-ban 23 058 főt, 1947-ben 13 042 főt, 1948-ban 27 694 főt, összesen 57 822 főt telepítettek ki, vagyis az 194l-es népszámláláskor jelen volt német anyanyelvű lakosság 33,7%-át, a német nemzetiséget vallott lakosság 45,4%-át.15 Amíg az ország egyéb vidékein 1946-ra esett a kitelepítések zöme, addig a régióban 1948-ra, ami összefüggésbe hozható a szlovákiai magyarok elhelyezésének az igényével is.

A magyarországi németek összes vesztesége, ideértve az evakuáltakat, az elmenekülteket, a vissza nem tért hadifoglyokat, a különböző hadseregekben elhunytakat, a polgári emberveszteséget, a Szovjetunió munkatáboraiban elhunytakat, a kitelepítetteket, a nemrégiben nyilvánossá vált források szerint 1472 községből 275 524 fő,15 az 1941. évi német anyanyelvű népesség 57,8%-a.

Az itthon maradtak hátrányos gazdasági és politikai helyzete még sokáig nem változott meg. Házaikban, birtokaikban nagyon kevesen maradtak, többségük az országon belül vált hazátlanná. Új egzisztencia létrehozására voltak kénytelenek, ami nagyrészüknek sikerült is. Állampolgárságukat, polgári jogaikat 1950-ben ugyan visszakapták, de nemzetiségi csoportjoguk a németeknek sem volt. A politikai deklarációkban évtizedekig őket nem is említették a magyarországi nemzetiségek között. Befelé fordulva, egzisztenciájuk helyreállításával voltak, illetve lehettek csak többnyire elfoglalva.

316