Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)

Kaposi Zoltán: Népességnövekedés és paraszti földhasználat a vrászlói uradalomban a 19. század első felében

karácsonyig tarthatott a jobbágyi borkimérés.81 Az 1767-es Urbárium is ezt vette át, s ez a szabályozás 1848-ig fennmaradt.

Ugyanakkor ehhez a jobbágyi használatú földesúri földhöz egy nagyon sajátos jogviszony fűződött, ami általában tartós úrbéres használati lehetőséget biztosított. A földesurak elég ritkán éltek az elbecsültetés jogával, hiszen a majorsági erővel való művelés meglehetősen magas költségeket jelentett volna, ellenben az úrbéresek által művelt szőlők után dézsmát vagy hegyvámot lehetett szedni, s ez relatíve biztos bevételi forrást jelenthetett. Az is tény, hogy a szőlőföldek egységnyi területre jutó hozadéka - pénzben mérve - általában magasabb volt, mint a szántóké vagy legelőké, így aztán nem véletlen, hogy ebben a korszakban az egész ország területén gombamódra szaporodtak a szőlőföldek.82 Az ország művelt területének mintegy 4%-a volt szőlővel beültetve a 19. század közepe felé, s ez már önmagában is utalhat az ágazat relatív súlyára.83

A vrászlói birtokokon a 18. század közepi kezdet után gyorsan nőtt a szőlővel beültetett terület nagysága. Az 1780-as évek vége felé egy uradalmi részbirtok adatai szerint már 220 akó dézsmabort tároltak a két urasági pincében, aminek megtermelése már tisztességes nagyságú területet igényelt.84 Ugyanakkor vannak információink a pincék felszereltségéről is, ami viszont földesúri eszközkészletet feltételez.85 Egy másik, 1789-es összeírás szerint a Baranyai-Boronkay-birtokokon 10 úrbérestől 74 akó dézsmabort szedtek be.86 Azt is tudjuk az 1780-as évek közepéről, hogy a vrászlói szőlőhegy nem volt teljes egészében beültetett terület, mivel az egész szőlőhegyen több mint 30 holdnyi allodiális gabonavetés is találtatott.8'

Számszerűsítve először a 18-19. század fordulójáról tudjuk pontosan megítélni a szőlőterület méretét. Az 1799-es dikális összeírás szerint Vrászlón 13, Pathon 52, Simonyiban pedig 2 kapás szőlő volt.88 Vélhetően ezek a szőlőföldek kizárólagosan Vrászló faluban voltak, az előbbi felsorolás csupán a lakosok száma szerinti elosztást mutatja. A 67 kapás szőlő kb. 10-12 holdat tett ki, a gyéren lakott településektől azonban nem is lehet többet várni. 1807-ben egy hasonló típusú összeírás szerint már 86 kapás szőlő volt egy birtokon,89 de az igazán érdemi növekedés csak ezután következik be. 1819-ben már 157 holdnyi úrbéres szőlőt regisztráltak, s a folyamatos gyarapodásra utal, hogy ugyanakkor 37 holdat szőlőlábnak, azaz még nem termő, de már ültetett szőlőnek jegyeztek fel.90 Ez a 194 holdnyi terület a vrászlói, pathi, simonyi népességre vonatkoztatva azt jelenthetné, hogy minden egyes család 3—4 hold szőlővel rendelkezett, ami persze eleve képtelenség. A válasz nyilvánvalóan az extraneus birtoklás kialakulásában keresendő. Egy 1772-es conscriptio vienárum szerint a vármegye falvaiban az extraneus birtoklás már meglehetősen természetes volt, voltak települések - pl. a Lengyel családi birtokok központja: Lengyeltóti —, ahol akár öt-hat település is számításba jött a szőlőművelés társadalmi rekrutációját illetően.91 A vrászlói vidéket övező népesebb települések (Inke, Sand stb.) esetében valószínűleg egyensúlytalan helyzet jött létre a népesség nagysága és a rendelkezésre álló földterületeket illetően, s így csoportok, rajok lepték el a vrászlói szőlőhegyet.

Az 1830-as funduális könyv a birtokregulációnál 191 holdat írt össze úrbéres szőlőként, s ez a rendezés megszabta a szőlőterületek határát az uradalmon belül.92 Ugyanakkor a földesúri szőlőművelés meglehetősen jelentéktelen mértékű maradt, hiszen a húszas évek felvételei általában mindössze 10-15 hold közötti nagyságot mutatnak. Hangsúlyoznunk kell, hogy - bár nagyságában elég jelentős - ez a szőlőföld az urasághoz tartozó allodiális földeknek mindössze 2,1%-át adta, jelentő194