Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Bősze Sándor: Két osztrák katona emlékei Jellačić 1848. őszi hadjáratáról (Naplórészletek)
pedig szeptember 8-án a magyar országgyűlési küldöttség egy teljesen fölösleges utat volt kénytelen megtenni Bécsbe. Jellačić hadseregszervező munkája végéhez3 közeledve, ezzel egyidejűleg fokozta a horvátországi és a magyarországi propagandáját, mellyel későbbi lépéseit kívánta előre igazolni, illetve ezeket népszerűsíteni. Ennek ellenére a szeptember 11-én a Drávát átlépő balszárny és középhadsereg útja nem diadalmenetben folyt. A hadseregének ugyanis csak egy része volt reguláris - tehát kiképzett és fegyelmezett -, zömében határőr zászlóaljakból álló erő. * A csapatok másik része, parasztokból verbuvált nemzetőrökből és népfelkelőkből, illetve a szabadrablásra berendezkedett szerezsánokbóP állt össze. Jellemző adalék, hogy még a naplóvezető tisztek, sőt maga Jellačić is haramiáknak hívta e népséget, mely az élen járt a Zala és Somogy megyén - a Balaton déli partján - végigvonuló sereg rekvirálásaiban és rablásaiban.6 A dúlások következtében aztán termékeny talajra hullott az érintett két megye lakossága körében Battyány Lajos miniszterelnök által - a Dunántúlra meghirdetett népfelkelés/ mely a szervezett fegyveres erők - a sorkatonaság és a nemzetőrség fogyatékosságainak ismeretében jelentős szerepet játszott az ellenséges, előrenyomuló hadsereg zavarásában. Csány László hatalmas erőfeszítései ellenére sem sikerült a Dráva-vonal, a jórészt csekély katonai erőt képviselő nemzetőrségre alapozott védelme.8 A kis létszámú, de komoly harcerőt jelentő sorkatonaság, a többször cserélődő parancsnokaival (Franz Ottinger, Melczer Andor, Teleki Ádám) az élén, viszont politikailag megbízhatatlan volt. Teleki pedig folytonos hátrálásával lehetővé tette, hogy az ellenség akadály nélkül haladhatott9 - egészen Pákozdig. A Dráva átlépését követő alig három hétnek e mozzanatai a két katona naplójában is fellelhetők. Mindezeken túl segítségükkel - s talán ez a legérdekesebb - azon kulisszák mögé is bepillanthatunk, melyek a bécsi udvar politikai játékait is takarták. Tudjuk, a különféle legfelsőbb helyről származó homályos, kétértelmű, s időthúzó megfogalmazásban készült leiratok és manifesztumok nemcsak a magyar képviselőház, a kormány és a magyarországi sorkatonaság elbizonytalanítására és megosztására voltak alkalmasak, hanem a bán közvetlen környezetében lévő tisztek megtévesztésére is. Mindkét napló, - a bécsi biztatásra egyébként már tavasz óta fegyverkező - Jellačićot olyan magányos hősként állította be, aki a lázadó rebellisekkel szemben nemhogy császári paranccsal, de még biztatással sem bírt, s küldetését, jelesül, hogy a trónt és a Birodalmat a törvényes uralkodójának megmentse, annak ellenébe próbálta véghez vinni. Ezért nem is lehet mindenben egyetérteni Hauptmann - Jellačićnak a tiszttársaival tartott, a közös étkezésekkor elmondott kisebb beszédei kapcsán írott - mondataival. Dahlen naplóját elemezve írta: Jellačić, természeténél fogva nyílt, s gondolatait nem titkolja el. A magyarországi hadjáratban annál is inkább ezt kellett neki alkalmaznia, mert a bizonytalan jogi alapok arra kényszerítették, hogy álláspontját újból és újból az emberek fejébe verje és őket ily módon győzze meg a választott út helyességéről.”10 Az által, hogy mindkét tiszt már az első naptól kezdve a főhadiszállásra volt beosztva, olyan közegbe kerültek, melyben a motivációkat és döntéseket közvetlen közelről kísérhették figyelemmel.11 Gróf Wilhelm Hugo Ferdinand von Hompesch-Bollheim (1799-1861) a morvaországi Joslovitz, a galíciai Rudnik, Letownia, Radlow és Borzecin birtokosa, valamint „az alsórajnai Uradel sarja”12 volt. Hompesch önkéntesként - a bán oldalán - 1831-ben részt vett a lengyel felkelés leverésében. 1848-ban is, mint „első önkéntes” - „szíwel-lélekkel a vállalkozásért” - csatlakozott Jellačić Magyarország 135
