Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Dóber Viktor: Ferences házikáplánok Somogysárdon és Somogy megyében 1740-1884
kiterjedésű plébánia legalább 70-80 keresztelőéből alig néhányat jegyzett Patyi Antal az anyakönyvbe, illetve a cédulákra... Ugyancsak 1797-ben, novemberben és decemberben Dömölk Imre páter kereszteli a sárdi gyermekeket, de csupán 3 sárdi, 2 bajomi és 2 kaki keresztelés a mérleg, vagyis csak töredéke a valóságnak... 1798-ban a töredékekben P. Dömölk Imre, P. Julcsik Antal, P. Csuklin Illés, P. Szabó Porfiriusz, 1799-ben teljesen Szabó páter neve olvasható a cédulákon, ismét csak az eredetinek töredékén. 1800-ban P. Porfirius, P. Romanus mellett P. Németh Benno és P. Királyi László is keresztel. Ekkor találkozunk Somssich Imre káplán nevével is, aki bizonyára vendégként járt itthon és keresztelt, Pfeiffer művében nevét nem találjuk, mivel más egyházmegyében szolgált. A sárdi Somssich család egyik tagja lehetett. Patyi töredékeiben 1801-ben P. Porfiriusz, P. Horváth Szeráf és P. Romanus neve fordul elő, de az esetek 70%-ában Szabó Porfiriusz keresztel. Patyi Antal cédulás gyűjteményén kívül némi vigasztalást jelent Sárd külön anyakönyvi kötete, de ez is csak 1788-1792. közötti adatokat tartalmaz. E négy évnek adatai azonban messze felülmúlják Patyi bajomi „anyakönyvét”, mert hiszen pl. 1789- ben csak Sárdon 46 keresztelést jegyeztek be ebbe az anyakönyvbe a házikáplánok, Vrácsiknál pedig 18 gyermek szerepel. 1790-ben 50 és 16,1791-ben 47 és 16 a két falu jellemző keresztelési számai. 1792-ben aztán júniussal megszakad a sárdi anyakönyv, de még e hat hónapra is van 16 keresztelés Sárdnál és 10 Vrácsiknál. Ettől kezdve 1805-ig hallgat még ez a sárdi kötet is...69 A Patyi halála után élt plébánosok és sárdi káplánok viszonyát később tárgyaljuk. 8. Beszámoló a ferences kolostorok 1767—1778. közti változásairól Mária Terézia királyné uralkodásának vége felé, 1778-ban érdekes kimutatás készült a Szt. László-tartománybeli kolostorokról. Ebben az 1767-ben készült utolsó statisztika óta bekövetkezett változásokról kapunk híreket. Előbb azonban idézzük csak fel az 1777. nov. 30-án kelt Csáktornyái információt. P. Dellemartina Cherubim Szent László-tartománybéli atya, provinciális (tartományfőnök) levelében panaszkodik a veszprémi püspöknek a nép nagy szegénységéről: élelmiszer, ruha, épületek fenntartása annyira kimerítette a tartományt, hogy alig lehet gabonához jutni, de még borhoz is, a szerzetesi élethez szükséges dolgokat csak koldulásból fedezhetik, de csak a legszükségesebbeket, pedig mindenfelé sok lelkipásztori munkát vállalnak a rendtagok. Kéri a püspököt, határozza meg koldulásuk hatókörét. Panaszolja, hogy eddig ők „^emptek”70 voltak, csak a ferences generálisnak voltak alávetve, de most a püspök segítségét kéri az ügyben.71 Tudnunk kell a szegénységre való hivatkozáshoz azt, hogy a falvak népét nagyon megviselte a Mária Terézia idejében levő ún. örökösödési háború, aztán a rossz termések, egyre nagyobb jobbágyterhek, földesúri visszaélések, a robot növekedése. Ezért is volt szükség Mária Terézia ún. Urbáriumára, mely szabályozta a földesúr és jobbágy viszonyát. II. József alatt még nagyobb lesz a szegénység, mert az ekkor dúló balkáni háború (a török ellen) éveken át igénybe vette a föld népének nemcsak terményeit, takarmányát, hanem fogatait is. A valóban nép által élő kolostorok tehát súlyos időket éltek át. A következő évben, 1778-ban Varasdon találjuk Dellemartina provincialis atyát, aki összehasonlítja kimutatásában az 1767. óta történt változásokat az egyes kolostorokban: 65
