Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Knézy Judit: Fejezetek a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúrájából. (Második rész)
A bemutatott szemelvényekkel tanulmányomnak nem az volt elsősorban célja, hogy a településtörténettel és etnikummal, nevezetesen a horvát eredettel összefüggő jelenségeket elemezzem, erre vonatkozóan nem történtek ilyen irányú felmérések. A vizsgálataimat így is nehezítette, hogy e négy község eredeti nyelvének állapotáról, nyelvjárási hovatartozandóságáról nem jelent meg ez ideig elemzés, vagy akár szűkszavú leírás sem. Tudomásom szerint jelenleg sem folyik ilyen irányú kutatás itt. Az 1890-1910 közötti még kétnyelvű községek behatóbb ismerete sok kérdésre magyarázatot adna. Ekkor még az iskolás gyermekek is beszéltek horvátul a családban és egymás között. Az ő gyermekeik már legfeljebb csak értették, de már alig gyakorolták a horvát beszédet. Úgy tűnik, a négy községből álló táji csoport elkülönülése a nyelvváltás korszakában zajlott le. De határozottan ezt nem szabad állítani, mert a XIX. század közepére, elejére vonatkozóan nagyon változatosak és esetlegesek az adatok. Agamási plébános 1825-ből való feljegyzései községének népéről, a sokacnak tartott vonások kiemelése (a nők bő, csipkés ujjú inge, rendezetlen haja, furcsa kontya, a férfiak sípujjú inge, szűkgatyája, a nép táplálkozásában a bab klonya főszerepe), arra enged következtetni, hogy korábban a magyar falvaktól nem négy, hanem több község népe különült el, de végül is a szóban forgó négy tartotta meg legtovább sajátos helyzetét és egymással való összetartozását - véleményem szerint már a XIX. század közepétől. Sajátos vonásaik kis részben betelepítésük, magukkal hozott hagyományaik következménye, nagyobbrészt helyi fejlődés eredménye. A célom az volt, hogy bizonyos, a XIX. század végén és a XX. század elején is településképében, lakáskultúrájában, viseletében, szövés- és hímzéskultúrájában környezeténél több archaikus vonást őrző népcsoport anyagi kultúrájának fent említett területeit ismertessem és elemezzem. Ezen belül a berkes, lápos környezet konzerváló szerepét és a horvát eredetű vonások kiderítését is megkíséreltem. A településkép és az építkezés e négy községben lényeges vonásaiban megegyezett a Nagyberek többi községével, legfeljebb a változások itt lasabban mentek végbe. A lápos részek lecsapolásának menete nem egyszerre érintette a Berek helységeit. Buzsák és környéke a legtovább élvezhette a lápi környezet közelségét, életmódjában annak konzerváló hatását (halászat, nádaratás, archaikusabb falukép, vert falu, füstöskonyhás, zsupp- és nádfedelű épületek). A szobaberendezés a számos - Somogy parasztságára egyaránt jellemző - vonás mellett (sarokpados elrendezés pl.) néhány csak e négy községre jellemző tulajdonságot hordozott a századfordulón, mint a feketéid festett bútorok lehetőleg virággal, évszámmal díszített jelesebb darabjaival (pad, polc), az ágy felvetési módja, az ünnepi ágytakarók illetve díszlepedők sajátos szabása és díszei, s egyáltalán a fokozottabb igény a díszítésre (pl. mázatlan kályha házi festése). Szövéskultúrájukban szintén kiemelhetők a közvetlen környéktől eltérő sajátosságaik: mint a len feldolgozása, mely e területen a délszláv eredetű lákosságra egyértelműen jellemző, de a magyar falvaknak csak egyes csoportjaira, a magyar falvaknál jóval előbb jelent meg e községek szövésein a többszínű minta. A Nagyberek falvaiban a paraszti szövés nem alakult ki, csak e négy hagyományőrző helységben, a len- és kenderfeldolgozó eszközök egyike-másika szintén hordoz helyi jellegzetes vonásokat. A hímzések terén számos jelenség összekapcsolta Buzsákot és környékét környezetükkel, mint a sajátos dél-dunántúli fehér vászonhímzések megléte és a 227
